Lőrincz Tamás (66 kg) 5., Bácsi Péter (74) 7. és Fodor Zoltán (84) 8. helye után újabb birkózónk jutott súlycsoportjában az első nyolc közé a bakui vb-n, és szerzett egyúttal olimpiai kvótát. Érmünk azonban továbbra sincs, a kötöttfogású 120 kg-ban Deák Bárdos Mihály az 5. helyen zárt. A kirgiz Ibragimovon, a montenegrói Dejanovicson és az ukrán Csernyeckijen is átgázolt, de a négy között már nem bírt a mumusának számító Mijail Lopezzel. Akárcsak két éve a budapesti vb döntőjében, most is a kubai nyert (1-1, 3-0). Deák Bárdos a bronzért egy másik régi nagy riválisával, az idén már örmény színekben tusakodó, oroszként kétszeres Európa-bajnok Jurij Patrikejevvel találkozott. A 2002-es Eb-döntőben Patrikejev nyert, ugyanebben az évben a moszkvai vb elődöntőjében azonban Deák Bárdos visszavágott. Bakuban sajnos újra fordult a kocka, az „újdonsült örmény” az első menetben eldobta, majd két vállra fektette a Vasas Európa-bajnokát, akinek a világbajnokságokról továbbra is „csak” öt vb-ezüstje van.
A szabadfogásúk számára is megkezdődött a vb, de az újonc Kovács István (55) és Wöller Gergő (60) számára sem tartott sokáig. Előbbi simán kikapott türkmén ellenfelétől, utóbbi egy győzelemmel és egy vereséggel búcsúzott, s az idei Eb bronzérmésétől bizony többre számítottunk.
Závogyán Magdolna: kivételes gazdagságú kultúránk sokkal szegényebb volna a jászok öröksége és hagyományai nélkül
