Még tegnap is sok munkát adott a keddi vihar a katasztrófavédelemnek Karcagon – tájékoztatta lapunkat Lévai Kálmán, a város tűzoltóparancsnoka. A zivatar csupán néhány percig pusztított a városban, de olyan hevesen, hogy két napon át kell takarítani utána. Egészen szerda estig tartott az utakra dőlt fák, ágak elszállítása, a Kunmadaras felé vezető utat is le kellett zárni egy időre. Az égszakadás után a 26 karcagi és kisújszállási tűzoltónak a városgondnokság két egysége és egy favágóbrigád segített a rendrakásban. Sok lezuhanó fa és ág autókra, kerítésekre, háztetőkre esve jelentős károkat okozott. Egy új építésű házra dőlt derékvastagságú platánt daruval kellett leemelni, hogy ne törje össze az erkélyeket. Máshol a leomló kémény a tetőt is átszakította. Az egyik városrész a zivatar kitörésétől, vagyis negyed öttől kezdődően egészen éjfélig áram nélkül maradt, mert akácfa zuhant a villamos vezetékre.
A szél elsősorban Karcagon rombolt, de Szolnokon, Túrkevén és Mezőtúron is hívtak egy-egy esethez a szakembereket – közölte Molnár Tibor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tűzoltóság ügyeletese. A vihar miatt 150-szer riasztották a tűzoltókat az ország teljes területén – tudta meg az MTI Dobson Tibortól, a katasztrófavédelem szóvivőjétől.
„A színház érzékeny pontokat tud benyomni rajtunk” – vallja Bordás Roland színművész + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!