Kína szennyvize a tengerekbe ömlik

MTI
2007. 09. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kínában a legtöbb, óvatos becslések szerint is legalább kétszázhetven város szennyvíztisztító telep nélkül működik, így a több mint egymilliárd kínai szennyvize szinte tisztítás nélkül ömlik a folyókba és ezeken keresztül a tengerbe. Nyolc ilyen településen több mint félmillióan élnek – közölte a kínai várostervezési hivatal elnöke. A világ negyedik legnagyobb gazdaságával rendelkező ország iszonyatos légszennyezéssel és vízszennyezettséggel küzd. Kína a felelős a savas esőkért és a kén-dioxid-vegyületeket kibocsátó nagyüzemek többségéért, hamarosan az Egyesült Államokat is megelőzheti az üvegházhatást okozó gázszenynyezés terén. Szakemberek szerint mintegy ötezer közigazgatási központnak, valamint húszezer településnek nincs szennyvíztisztító berendezése, az ebből is eredő súlyos ivóvízhiány főleg a közép-kínai Honan tartományban okoz gondot. A pekingi olimpia közeledtével gyakran kerül előtérbe a környezetszennyezés, miközben a játékok szervezői a főváros egészségtelen levegőjét próbálják a károsanyag- kibocsátás csökkentésével javítani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.