A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kezdeményezése nyomán 2010-ben rendezik meg az ifjúsági olimpiai játékokat a 14–18 éves fiatalok részére. A hét elején három napon keresztül munkaértekezletet tartottak Lausanne-ban a pályázók küldöttei számára. Tíz város – köztük Moszkva, Szingapúr, Poznan, Kuala Lumpur, Torino és Debrecen – kandidál arra, hogy 2010 augusztusában megrendezhesse az első alkalommal kiírt ifjúsági olimpiai játékokat. (Belgrád a napokban visszalépett.) A jelölteknek, köztük Debrecennek ez év október 26-ig kell visszaküldeniük azt a 96 oldalas nyomtatványt, amely 91 kérdést tartalmaz, például a kormányok, a nemzeti olimpiai bizottságok és a szóban forgó városok garanciáit a játékok megrendezését illetően.
A NOB 3500 versenyző indulását tervezi a 2012-es londoni olimpia 26 versenyszámában, ugyanakkor várja a kandidálók javaslatait is. Arról például már tárgyaltak, hogy evezésben a 2000 méteres távok helyett 1500 vagy 500 méteren küzdenének meg a fiatalok, vagy öttusában csak négy számot iktatnának a versenyprogramba. A NOB rövidesen bizottságot hoz létre, amely segít eldönteni, hogy 2010-ben melyik város kapja a megtisztelő feladatot. Végül azonban, ahogy a felnőtt olimpiák esetében is, a NOB-tagok szavazata alapján döntenek jövő év januárjában vagy februárjában.
Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a magyar küldöttség egyik tagja elmondta, igen nagy az érdeklődés az új versenyforma iránt, amely további lendületet adhat a fiatalok versengésének. – Jó volt látni – tette hozzá a főtitkár –, hogy Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Ujhelyi István államtitkár milyen jól megértették egymást, és dolgoztak együtt Lausanne-ban a közös cél érdekében.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság célja az, hogy a pályázók – és nem feltétlenül a nagyvárosok – családias olimpiát rendezzenek, amely a kulturális és egyéb programokban is életre szóló élményt nyújt a fiataloknak.
Két ország elkezdte bombázni egymást és a helyzet súlyosbodása várható + fotók
