Legszebb reményeinket testesíti meg, ha azok, akik visszaélnek a kormányzati és szocialista kapcsolataikkal, ellopják a költségvetésből a pénzt, bemennek a rendőrségre tanúkihallgatásra és nem engedik ki őket – mondta Orbán Viktor Fidesz-elnök a Hír Tv-nek adott interjújában. Zuschlag János MSZP-s politikus őrizetbe vétele kapcsán ugyanakkor leszögezte: jogászként tudja, hogy az ügy egyelőre nem tisztázott. – Az egész ország erre a pillanatra vár. A mai költségvetési problémák hátterében jelentős részben a korrupció és a költségvetési pénzek elsíbolása áll – jelentette ki. Hozzátette: ha nem lopnának annyit a közpénzekből, akkor a magyar költségvetés sem lenne ilyen állapotban.
A pártelnök szerint a politikai és erkölcsi válságon túl az embereket az egyre mélyülő szociális válság érinti a legjobban. – Nem lehet várni, nem lehet türelmesnek lenni, nem lehet szemet hunyni a dolgok felett. Ki kell mondanunk, hogy rohamosan nő Magyarországon azoknak a családoknak a száma, akik a hónap végén nem tudják a megélhetési költségeiket fedezni – mondta a politikus. Meglátása szerint a szociális válság elmélyülését meg lehet állítani: „Az a kérdés, hogy a nép tűri-e. Én azt mondom nekik, hogy ne tűrjék, és a Fideszre számíthatnak abban, hogy ezt az elmélyülési folyamatot megállítjuk.”
Mint mondta, csak demokratikus, erőszak nélküli megoldás jöhet szóba. Ezenfelül mind többeknek kell összefogniuk. – A népszavazás lehetőség, amely véget vethet a mai rossz folyamatoknak. És szerintem véget is fog vetni – jelentette ki Orbán Viktor. Egyebek mellett az Élőlánc és a nagycsaládosok demonstrációira utalva elmondta: már nem csak a Fideszhez köthető rendezvények mozgatnak meg embereket, hanem a civil világ szavára is az utcára vonulnak. Emellett „a Fidesz sok százezres utcai megmozdulásokkal maga is ki akarja fejezni, hogy az emberek oldalán áll.
Fagyokkal és hóval jön az új év, kiadták a riasztást + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!