Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetZavargáshullám Guantánamón Naponta átlagosan két „tömegzavargás” történt az első fél évben a guantánamói börtöntáborban – tartalmazza a Pentagon által közzétett jelentés. A Kuba szigetén levő amerikai haditengerészeti támaszponton 355 terroristagyanús személyt tartanak fogva vádemelés nélkül. A jelentés „tömegzavargáson” többek között az őrök elleni támadásokat, legalább három fogoly közös rendbontó akcióit érti. (MTI) Változhat a regadó A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületébe tömörült gépkocsi-forgalmazók azt javasolják a Pénzügyminisztériumnak, hogy az állam a gépjárművek regisztrációs adóján keresztül ösztönözze az alacsonyabb károsanyag-kibocsátású gépkocsik vásárlását. Szerintük akár már 2008-ban vonzóbb lehet a környezetbarát gépkocsik ára. A régi EU-tagok az adó megállapításánál figyelembe veszik a szén-dioxid-kibocsátás mértékét, míg nálunk csupán a hengerűrtartalom számít. (MTI) Kiszorítósdi A rivális Hamásszal szemben saját pártjának, a Fatahnak kedvező új választási törvényt tett közzé Mahmúd Abbász palesztin elnök. A törvény minden képviselő- és elnökjelölt számára kötelezővé teszi az Izraellel kötött egyezmények tiszteletben tartását, amire a Gázai övezetet saját fennhatósága alá vonó Hamász nem hajlandó. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!