Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetTőkés bírál Tőkés László tegnap kijelentette, hogy néhány nappal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal való tárgyalások befejezése után az RMDSZ megszegte a megegyezési dokumentum közös elveit. A református püspök emlékeztetett: megegyeztek abban, hogy az RMDSZ a választási törvény módosítását fogja kezdeményezni, de a képviselőház hétfői ülésén a Toró Tibor képviselő által benyújtott módosító javaslat ellen szavaztak. Ez lehetővé tette volna, hogy a püspököt támogató szervezetek megfigyelőket küldhettek volna az országos, valamint a megyei választási bizottságokba és a választási központokba. (Erdely.ma) Szerb neonácik A szerb neonácik október 7-re Újvidékre demonstrációt hirdettek Szerb menetelés – menetelés Szerbia egységéért jelszóval. A menetet a szervezők tiltakozásnak szánják Szerbia feldarabolása s úgy általában „az autonomizmus, a szeparatizmus, a szektásság és a megosztás” minden formája ellen. Az akció kitalálói márciusban már tartottak emlékünnepélyt Belgrádban, a Szerbia elleni NATO-bombázás nyolcadik évfordulóján. (MTI) Katonai gép állt meg Ferihegyen Ferihegyen parkol az a C–130-as angol katonai csapatszállító repülőgép, amely Romániából tartott Angliába, de a jégtelenítő rendszerének hibajelzése miatt kénytelen volt megszakítani útját. A gépen a 12 fős személyzet tartózkodott. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!