Szávay Ágnes a Távol-Keleten ott folytatja, ahol Amerikában abbahagyta. A magyar tenisz első számú üdvöskéje, aki New Havenben és az US Openen magának tette magasra a mércét, Pekingben aratja friss győzelmeit. Eddig két akadályt vett, s bejutott a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi kemény pályás torna negyeddöntőjébe. Tegnap azt a szlovák Dominika Cibulkovát verte 7:6 (7-4), 6:4-re 1 óra 50 perc alatt, akit az idén már kétszer felülmúlt.
A világranglistán 23. honfitársunk azonnal brékelte a sorban 57. riválisát, ám utána négy gémet vesztett. Visszakapaszkodott, 6:5-nél szettlabdákat rontott, a rövidítésben viszont már nem. A második játszma kölcsönös brékeléssel kezdődött, majd a végén Szávay megint elvette Cibulková adogatását, így megnyerte a mérkőzést. Hatodik kiemeltként eddigi sikerei papírformának mondhatók, s ez a negyeddöntőben folytatódhat. Az első kiemelt, címvédő orosz Szvetlana Kuznyecova – Ági tengerentúli legyőzője – ugyanis hasizomsérülés miatt visszalépett. Így nem ő, hanem az argentin Maria Emilia Salerni (113.) lesz a következő ellenfél, őt Szávay az idei dubaji torna selejtezőjében felülmúlta.
„A színház érzékeny pontokat tud benyomni rajtunk” – vallja Bordás Roland színművész + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!