Hat német, hét olasz és egy angol bajnoki futballmérkőzés található a totó 38. heti szelvényén, köztük olyan rangadók, mint a Manchester United–Chelsea, a Roma–Juventus vagy a Bremen–Stuttgart. A szigetországi derbire a BL-ben melegítettek a felek, a londoniak nem felejtik el a Rosenborg elleni keddi, kudarcnak számító hazai 1-1-et. A BL-meccsről hiányzott Lampard, Drogba és Ricardo Carvalho, nélkülük Manchesterben sincs sok esély a sikerre. Persze velük sem bizonyos… Itáliát a Juve római vendégszereplése hozza majd lázba. A másodosztályú száműzetésből visszatért torinóiak jól kezdték az idényt, aztán a múlt héten otthon kikaptak az Udinesétől. A Roma, amely tegnap a BL-ben fogadta a Dinamo Kijevet, még nem hibázott, sőt gólt sem kapott, az élen áll. Több esélyt adunk Tottiéknak.
Németországban a címvédő Stuttgart és a bronzérmes Bremen csatája a sláger. Mindkét gárda BL-induló (a Werder kedden Madridban 2-1-re kikapott a Realtól), ehhez képest a svábok a 9., a brémaiak a 13. helyen szerénykednek. Döntetlen közeli eredményt várunk. Dárdai Pál Herthája azt a Dortmundot fogadja, amely múlt héten éppen a Brémát páholta el 3-0-ra. A berliniek is győztek Duisburgban, s honfitársunk, no meg a hazai pálya miatt is inkább az ő sikerüket várjuk az Olimpiai Stadionban. A Hannover nürnbergi pontszerzéséből Huszti Szabolcs a 78. percig vette ki a részét, reményeink szerint most is kezd majd a Leverkusen ellen. Inkább a hazaiakra fogadunk, a vendégek idegenben nem túl acélosak, s egy csütörtöki portugáliai UEFA-kupameccs is benne lesz a lábukban. Hajnal Tamás tevékeny részese volt a Karlsruhe wolfsburgi diadalának, ám most nagyobb falat, a mezőnyt vezető Bayern München vár rá és újonc létére 6. helyezett csapatára. A bajorok ma a Belenensest fogadják az UEFA-kupában, úgy gondoljuk, Hajnaléknak akadhat sanszuk a pontszerzésre.
38. heti totótippjeink:
1. Bremen–Stuttgart 1, X
2. Hamburg–Nürnberg 1
3. Hertha–Dortmund 1, X 4. Schalke–Bielefeld 1, X
5. Hannover–Leverkusen 1, X
6. Karlsruhe–Bayern M. X
7. Milan–Parma 1
8. Atalanta–Lazio X
9. Cagliari–Palermo X
10. Catania–Fiorentina X, 2
11. Livorno–Inter 2
12. Roma–Juventus 1, X
13. Man. United–Chelsea 1, X
+1 Sampdoria–Genoa 1
Hatalmas meglepetés a Tour de France szombati szakaszán
