Fejlesztésre 240 millió, működtetésre pedig száznyolcvanmillió forintra lesz szüksége annak a csúcsszervezetnek, amelyik a jövő évtől összefogja és a biztonságos üdülést szavatolva végzi a balatoni vízi mentést – mondta tegnap Siófokon a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) által összehívott balatoni vízi mentési munkaértekezlet sajtótájékoztatóján a Vízi Mentők Magyarországi (balatoni) Szakszolgálatának (VMSZ) vezetője. Bagyó Sándor hozzáfűzte: a pénz csak az egyik, de a legfontosabb feltétele a biztonságos mentésnek. Szerinte még egyszer nem fordulhat elő az, ami idén, hogy támogatás híján július végére elfogyott a szolgálat pénze.
A siófoki tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a vízi mentési csúcsszervezet fölé a katasztrófavédelemnek kell „ernyőt tartania”, és november közepéig minden szervezeti, jogi és gazdasági kérdésben állásfoglalást kell kialakítania. Elsősorban azért, hogy már 2008-ban rendelkezésre álljon a mentéshez szükséges pénz.
Az idei áldozatok. Augusztus végéig a Balatonban 13, a Dunában 47, a Tiszában 13 ember lelte halálát, egyéb fürdőzőhelyeken 12-en fulladtak vízbe.
Újjászervezik a vízi mentést a Balatonnál
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!