Én nem tudom, hogy a „Ne lopj!” a legtöbbször megszegett parancsolat-e. Valószínű, hogy a hazugság, „A ne tégy hamis tanúbizonyságot!” előtte jár. Bár a szólás azt tartja: aki hazudik, az lop is. Ez logikailag azt jelenti, hogy a tolvajok legalább annyian vagy valamivel többen vannak, mint a hazugok. Ugyanis elképzelhető olyan tolvaj is, aki mindig a színtiszta igazat mondja. Ez természetszerűen hamarost börtönbe kerül. Tehát a lopás együtt jár a hazudozással.
Tudunk ilyen emberről? Tudunk. Ez az ember egyszer büszkén és bátran igazat mondott. Amikor szűk körben, cinkosai között beismerte hazug, csaló és pimasz voltát. Ez az ember egyébként példamutatásra hivatott. Ez az ember, ha körültekintünk szétdúlt, nyomorúságos és az erkölcs rendjét általában nélkülöző hazánkban, szóval ez az ember azt is példázza, hogy fejétől bűzlik a hal.
Persze más tolvajok is vannak. A minap olvastam egy szociológiai tanulmányt, amely arra próbált hiteles választ adni, hogy a közelmúltban, az Egyesült Államokban miért csökkent hihetetlen mértékben a bűnözés. Megállapítása szerint nem azért, mert megjavultak az emberek, nem azért, mert a rendőrség hibátlanul dolgozott, nem azért, mert emelkedett az életszínvonal, hanem egyszerűen azért, mert az abortusztörvény liberalizálása után a bűnre predesztináltak közül sokan nem születtek meg. Számos nő nem szült azok közül, akik szociális helyzetüknél fogva képtelenek gyermek megfelelő nevelésére, hanem ezt a nemes feladatot az utcának engedik át. Ez a szörnyű és groteszk megállapítás azonban nemcsak azt a fasisztoid gondolatot ébreszti, hogy vannak, akiknek nem szabadna megszületniük, hanem azt is, hogy a szociális státus döntő módon befolyásolja az ember sorsát, jellemét és erkölcseit. Nem születnek tolvajnak, hanem tolvajjá válnak az emberek, és egy dolog van, ami ezen változtathatna: az esélyegyenlőség. Az esélyegyenlőség, amiről a nagy hazug papol, s akinek tevékenysége épp az ellentétét eredményezi.
Mondják azt is, hogy alkalom szüli a tolvajt. A fent meg nem nevezett büszke férfi erre is példát mutat: minden alkalmat megragad. Én inkább azt mondom, de egyáltalán nem vagyok benne biztos: a tolvaj alkalmat teremt magának. Mondhatni, nemcsak alkalomra vár, hanem felépíti azt. Például úgy, hogy hatalmat szerez. A nagyszabású tolvaj ilyen. A kisstílű inkább lapít, figyel és készenlétben áll. Volt egy olyan időszak, amikor a csopaki kikötőben horgonyzó csónakokból minden mozdíthatót elloptak. A halcsalitól kezdve a színes kötelekig. Volt úgy, hogy a süllőzésre szánt kishalaimat is elcsaklizták, azokat ugyan nem emberek, hanem macskák. Egyszer ellopták a lakatomat a kulcsa nélkül. Máskor két percre ott hagytam a kocsimnak támasztva a horgászbotomat, mire visszamentem érte, lába kelt. Újabban, úgy látszik, a kis tolvajoknak drága a Balaton, semmink sem tűnik el. A nyaralónkból sem. Talán azért nem, mert a szomszédunkban egy magas rangú rendőrtiszt lakik?
A lányomék nászajándékba kaptak két nagyon jó, márkás biciklit. Idén egész nyáron Csopakon álltak a kerékpárok az udvarunkban. Tíz hónapos unokámnak volt egy kitűnő gyerekülése és egy elegáns bukósisakja. Úgy nézett ki benne, mint Armstrong a Tour de France-on. Persze nem egészen. Mosoly nélkül nem lehetett ránézni, ahogy apja mögött kuporgott. A bicikliket ősszel felvitték Pestre, mert szerették volna ott is használni őket. A bezárt ház eldugott emeleti folyosójáról a második nap ellopták az egyiket a gyereküléssel együtt.
Lehet azon tűnődni, hogy már most Budapest bűnös vagy liberális város-e. Én nem tudom…
Megdőlt Milák Kristóf nagy rekordja az olimpiai aranyérmes számában a vb-n
