A rendőrség peren kívül is egyezkedne?

2007. 10. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi rendőri vezetéssel szemben az ORFK és a BRFK új felső vezetése egyre nyitottabbnak mutatkozik az őszi tüntetések idején brutálisan bántalmazott, kilőtt szemű, megcsonkított vagy jogtalanul bebörtönzött emberek kártérítése ügyében a peren kívüli megegyezésre. Lapunk megkeresésére az ORFK szóvivői irodáján azt válaszolták: amennyiben a károsult kezdeményezi, megvizsgálják a peren kívüli megegyezés lehetőségét. Hasonló szellemű választ kaptunk a BRFK-tól is. Tafferner Éva szóvivő azt közölte: Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány saját hatáskörben döntött arról, hogy a szóban forgó ügyeket át kell tekinteni.
Gaudi-Nagy Tamás, a károsultak jelentős részét képviselő Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: örül, hogy a rendőrség egyre nyitottabbnak látszik a peren kívüli megegyezésre, és bízik abban, hogy a szavakat tettekre váltják, vagyis az áldozatok kárigényeire mielőbb reális, méltányos és érdemi válaszokat kapnak majd. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálattal (Rebisz) már több károsult ügyében is folynak a peren kívüli tárgyalások.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.