Játékos segítséget nyújt az ókori görög vallás és kultusz megismeréséhez a Szépművészeti Múzeum általános és középiskolások számára meghirdetett pályázata. Az Antik Gyűjtemény által, Apollón jósdája címmel kiírt pályázatra jelentkezőknek nemcsak elméleti tudásukról kell majd számot adniuk, hanem egy görög templom homlokzatának makettjét is el kell készíteniük, így a résztvevők megismerhetik a templomépítészet jellemzőit is.
A gyűjtemény már ötödik éve, az Éós elnevezésű program részeként ír ki iskoláknak, szakköröknek pályázatokat, hogy a Szépművészeti Múzeum kínálta egyedülálló lehetőségek révén segítse a klasszikus ókor iránt érdeklődőket ismereteik gyarapításában, az intézmény gondozza ugyanis Magyarország egyetlen antik művészeti gyűjteményét. Az Antik Gyűjtemény hazánkban az egyetlen, amely eredeti művekkel tudja szemléltetni Hellász és Róma művészetét, s így átfogó képet nyújt a klasszikus ókor világáról. A program előző pályázatán, melynek témája Ovidius és az általa megénekelt Ió története volt, csaknem 250 hazai és határon túli csapat, mintegy 3000 tanuló vett részt. A győztes csoportokat a Szépművészeti Múzeum egy napra vendégül látta.
A mostani, Apollón jósdája című pályázatra a csapatok október 6-ig jelentkezhetnek az 1/469-7178-as faxszámon, vagy a marathon@ szepmuveszeti.hu e-mail címen. A pályázati felhívás, valamint a jelentkezési lap a www.eos.szepmuveszeti.hu honlapon olvasható. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás az 1/469-7262-es telefonszámon érhető el.
Furcsa ok miatt maradt le a Liverpool játékosa a csapat meccséről Japánban
