A tandíj ellen tüntet a Fidelitas

Bákonyi Ádám
2007. 10. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma a kecskeméti Kossuth téren tart tandíjellenes demonstrációt a Fidelitas helyi csoportja. A szervezet szerint semmi jel nem utal arra, hogy a kormánynak kidolgozott terve volna a tandíj bevezetése által okozott társadalmi károk enyhítésére. Úgy vélik, a közép-európai viszonylatban legmagasabbnak számító felsőoktatási költségtérítés rövid időn belül az értelmiség összeomlását, ezáltal a teljes magyar társadalom ellehetetlenülését fogja okozni. A Fidelitas ezért úgy határozott, hogy demonstrációsorozatát addig folytatja, míg vissza nem vonják a tavaly júliusban módosított felsőoktatási törvény tandíjat tartalmazó cikkelyét.
Amint azt megírtuk, demonstrációt tart október 17-én Budapesten a tandíjfizetés jelenleg érvényes rendszere ellen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amennyiben a szaktárca nem ad pozitív választ alternatív tandíjjavaslatukra. A HÖOK olyan tandíjrendszert szeretne kialakítani, amelyben a tehetséges diákok mindenképpen bekerülnek a felsőoktatásba, azaz nem a tehetősségen, hanem a tehetségen múlik a felvétel. Bár szerintük is fontos a hallgatói szerepvállalás az intézményi finanszírozásban, a HÖOK azt javasolja, hogy az államilag támogatott hallgató a leckekönyvbe felvett, de nem teljesített kreditek után tantárgyanként a hallgatói normatíva három-öt százalékának megfelelő összeget fizessen az alapképzésbe az osztatlan képzés első hat félévében. A mesterképzésben pedig a normatíva négy-hat százalékát fizesse be az osztatlan képzés utolsó négy félévében, tehát a javaslat szerint csak azokért a tárgyakért kellene fizetni, amelyeket a hallgatónak nem sikerült teljesítenie legalább kettes érdemjegyre.
Tárgyalásra alkalmasnak tartjuk a HÖOK elképzelését, ezért javasoljuk, hogy azt vitassa meg
a Felsőoktatási Kerekasztal – mondta lapunknak Kispap László. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint kiemelt szempont, hogy a tehetséges, de szegény gyerekek ne maradjanak ki a felsőoktatásból – főként, hogy az elmúlt évek tendenciái a szegénység, ezen belül pedig a gyermekszegénység növekedését mutatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.