Áfacsalástól a brókerügyletig

2007. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy a jövés-menés az igazságügyi intézményekben: a börtönben, az ügyészségen és a bíróságon egymásnak adják a kilincset a Magyar Szocialista Párt egyes politikusai, barátaik és üzletfeleik. Van, aki gyanúsítottként, vádlottként vagy elítéltként jelenik meg, mások – talán csak egyelőre – tanúként teszik tiszteletüket Iustitia hajlékaiban.
Kabai Károly például több hónapos huzavona után most vonul be a börtönbe. Még nem tudjuk, véglegesen hol tölti büntetését, tehát rejtély az is, hová mehetnek majd beszélőre, akiknek hasznuk volt a tevékenységéből. Kabai korábban alpolgármesterként dolgozott, s az MSZP egyik választókerületét vezette. Emellett a jelenlegi pénzügyminiszter, Veres János üzlettársa és kampányának támogatója volt. Kabait februárban jogerősen három és fél évi szabadságvesztésre ítélték áfacsalásért. A döntést a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta, noha a politika iránt elkötelezett színesfém-kereskedő a nyíregyházi ügyvédje mellé budapesti védőt is fogadott. Az LB-n a volt igazságügyi miniszter, Bárándy Péter látta el Kabai képviseletét. Így sem sikerült azonban elérni, hogy a rendkívüli perorvoslatnak minősülő felülvizsgálati eljárásban megváltoztassák a Nyíregyházán meghozott jogerős döntést. Az áfacsalás mindenképpen adócsalás – szögezte le a bírói fórum felülvizsgálati tanácsa.
A kaland ezzel nem ért véget. A vállalkozó a lipótmezői pszichiátriai intézetbe menekült, hogy ne kelljen bevonulnia a börtönbe. Az elfogatóparancs még meg sem érkezett a szabolcsi rendőrségtől a budapesti kapitánysághoz, a közvélemény már tudta, hol gyógykezelteti magát az elítélt. A Hír TV egyik műsora ugyanis felhívta erre a figyelmet. A bevonulás elodázásának vannak bevett módszerei. Ilyen – orvosi igazolás felhasználásával és az egyéb személyes körülmények felemlítésével – a bírói halasztás. Kabai kimerítette ennek a lehetőségeit. Bevált módszer az is, hogy valaki éppen a börtönben keres menedéket.
Az elmegyógyintézet relatíve új ötletnek számít. S lehet, hogy nem is a legszerencsésebb. Könnyen pórul járhat a kieszelője. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, Csere László úgy nyilatkozott: a legtöbb betegség a bv-ben is kezelhető. Ez így is van. A tököli rabkórház ilyen célokat szolgál. Emellett – a pszichés bajok kezelésére – a Kozma utcai fegyház területén rendelkezésre áll az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) is. Az IMEI-ben rettenetes állapotok uralkodnak. Amikor fotós kollégámmal egyszer riportkészítésre ellátogattunk ide, elborzadtunk a látványtól. A nyomorúságos helyszínt egyébként a később szocialista képviselővé avanzsált Csicsay Claudius Iván főorvos mutatta be nekünk. Amikor a nap végén kiléptünk a szorosan őrzött intézmény kapuin, megkönnyebbültünk. Visszapillantva még láttuk, hogy az őrtoronyban egykedvűen sétál a fegyintézet fegyveres alkalmazottja.
Nem valószínű persze, hogy a szocialista pénzügyminiszter egykori ismerőse a Kozma utcában kötne ki. Sőt! Ki fog derülni, hogy Kabai egészséges. Mivel Kabai börtöntűrő képessége az eddigi hírek szerint csekély, arra tippelhetünk, hogy Tiszalökre szállítják majd. Itt mostanság kezdi meg működését az az új börtön és fegyház, amelynek építését az úgynevezett PPP-rendszerben, vállalkozói pénzből a Medgyessy-kormány éppen mostani védője, Bárándy Péter akkori igazságügy-miniszter kezdeményezésére indítottak el. Csere László országos parancsnok lapunknak adott korábbi interjúja szerint itt egy-, kettő- és négyágyas cellák vannak. A legkényelmesebb, a legjobb feltételek a tiszalöki intézetben találhatók. A cellákból a színes tévé sem hiányozhat. A bűnözés legújabb fejleményeit tapasztalva elképzelhetőnek látszik az is, hogy visszajön és Tiszalökön megvalósul a korábbi időkből ismert államfogház intézménye. Az államfogházban hajdan az előkelőségek töltötték büntetésüket, ha úgy hozta sorsuk. A rab bármikor megkérhette a börtönőrt, szaladjon már ki valamelyik vendéglőbe, és hozzon be, mondjuk, egy kétfogásos vacsorát. Ellentétben Kabaival, Zuschlag János még csak a büntetőeljárás kezdetén tart. Csupán gyanúsítottja a különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan és bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettének. Azt még nem tudjuk, pontosan kikből állt, hogyan épült fel a bűnszervezet, ki volt például a keresztapa s a konsziliére. Az ilyesfajta konstrukciónak csupán a sémája ismeretes. Eszerint a bűnszervezet egyszemélyi irányítás alatt álló, szigorú alá- és fölérendeltségben működő társaság, amelyben a tagok csak részben ismerik egymás tevékenységét.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség még nem fedte fel a lapjait, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem nevezte meg a részt vevő személyeket. Csupán azt tudjuk, hogy pénteken Zuschlag Jánost letartóztatták. Ismeretes az is, hogy tanúként hallgatták ki az ügyben az önkormányzati és az oktatási tárca államtitkárát: Ujhelyi Istvánt és Arató Gergelyt. Nem titok az sem, hogy a vezető szerepre törekvő ifjú szocialisták Gyurcsány Ferenc sportminiszteri működése alatt alapítványokat és egyesületeket hoztak létre, s pályázat útján ezek állami támogatást szereztek minisztériumoktól és a fővárosi önkormányzattól. Az ügyész szerint Zuschlag – aki korábban országgyűlési képviselő, a legutóbbi időkben pedig a megyei pártszervezet egyik vezetője volt – nem tudott elszámolni a támogatásként, ifjúsági célokra átutalt összegekkel. Ez magyarán anynyit jelenthet, másra költötték a pénzt. A kormánypárti rádióműsorok azt sugalmazzák, hogy végül is szinte szükségszerű volt a csalárdság. A pártfinanszírozás nincs megoldva. Ebben az a különös, hogy egy hónappal ezelőtt ugyanezek a műsorok azon ironizáltak, milyen átlátszó javaslatokra kényszerül a Fidesz. Az ellenzéki párt a választási költségek csökkentéséért több pontból álló indítványt tett le a pártfrakciók asztalára. Egyebek mellett javasolta az óriásplakátok és a politikai hirdetések mellőzését. A kormánypárti szakértők sajnálkoztak: nincs pénze a Fidesznek. A koalíciónak eszerint van.
Hogy miből futja-futotta az MSZP és az SZDSZ hirdetéseire, programjaira, a Zuschlag-ügy talán segít megtalálni a választ. Az MSZP egyébként látványosan magára hagyja egyik meglehetősen elkényeztetett politikusát. Látni való: az ő nyakába próbálják varrni a felelősséget. Zuschlagon ilyen körülmények között csak az ügy hátterét feltáró, beismerő vallomás segíthet. Az ugyanis enyhítő körülmény. Gondoljunk ezen a ponton Kulcsár Attilára. A nyomozó hatósággal messzemenően együttműködő bróker és társai pere október 24-én folytatódik a Fővárosi Bíróságon. Lapunknak adott interjújában nemrégiben erről tájékoztatott Gatter László, a testület elnöke. A milliárdos befektetési csalás ügyében is állami pénzek forogtak. A szereplők, a tanúk között MSZP-s politikusok sora vonult fel. Már csak a könyv- és a tőkepiaci szakértő meghallgatása van hátra. Ezzel november elején várhatóan végez a Fővárosi Bíróság. Még az idén kihirdetik hát az elsőfokú ítéletet.
Lesz programja az ősszel a nagyobbik kormánypárt jó néhány politikusának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.