Aktívabbak az űrből érkező baktériumok

Amerikai mikrobiológusok kísérletei igazolják, hogy az űrhajókon utazó baktériumok jóval veszélyesebbek, mint földi társaik. A felfedezésnek a gyógyszerkutatás láthatja hasznát.

Hírösszefoglaló
2007. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Virulensebbé válhatnak a súlytalanság állapotában a kórokozók, mint azok a fertőző társaik, amelyek a gravitáció hatása alatt fejtik ki hatásukat – állapították meg az arizonai egyetem kutatói. A meglepő következtetést az űrben és a földi laboratóriumokban párhuzamosan elvégzett kísérletek eredményei tették lehetővé – írta az AP.
A Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tavaly szeptemberben felbocsátott Atlantis űrrepülőgép szalmonellabaktériumokat is magával vitt, hogy kiderüljön, megváltoznak-e a kórokozók tulajdonságai, ha nem hat rájuk a gravitáció. A floridai Kennedy Űrközpontban ugyanakkor hasonló tenyészeteket vizsgáltak. Mindkét helyszínen azonos körülményeket teremtettek a mikrobáknak, mégis azt tapasztalták, hogy az Atlantison utazók genetikai szerkezetében 167 gén megváltozott. A jelenségért egy fehérjét, az úgynevezett Hfq-t találták felelősnek. Ez afféle genetikai kapcsolóként működik, amely a világűrben aktiválta a fertőzőképességet erősítő géneket. A kutatók szerint a Hfq azért válhatott meghatározó tényezővé a folyamatban, mert felszabadult a tömegvonzás alól.
Az Atlantis visszatérése után vált világossá, milyen következményekkel jár a megváltozott génszerkezet. Egereket fertőztek meg az űrből hozott és a földi szalmonella kórokozójával is, és azt tapasztalták, hogy az utóbbi körben az állatok 60, az előbbiben pedig a 90 százaléka néhány hét alatt elpusztult. Az ISS-t megjárt baktériumok tehát sokkal fertőzőbbekké váltak.
A kísérleti eredmények a remények szerint az űrhajósok egészségét védő gyógyszerkészítmények kifejlesztéséhez vezethetnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.