Óriási sikert aratott Kubik Anna első rendezése. Bár a meglehetősen hűvösre fordult idő a szabadtéri előadásoknak nem kedvez, még a szeptemberi produkciót is megtelt nézőtér, hatalmas érdeklődés fogadta. A rendhagyó előadás környezete varázslatos volt: a színpadhoz macskaköves, örökzöld bokrokkal övezett sétány vezetett. A Vojnovich– Huszár-villa gyönyörű kertjében elhelyezett nézőtér, a forralt bor ínycsiklandó illata elfeledtette, hogy már ősz van. A mécsesek fényével megvilágított lépcsőn sétálók helyüket elfoglalva, már ízelítőt is kaptak abból a titokzatosságból, amely az előadás egészét végigkísérte.
Márai Sándor Egy úr Velencéből című darabja Casanova-történetet dolgoz fel. Shakespeare Szentivánéji álmához hasonlóan ez a dráma is színház a színházban. A villa teraszán játszott előadás koncepciója erre még egy réteget épített.
A pódium díszlete két székből, egy tükörből, valamint egy láthatóan kényelmes, de kissé kopottas kanapéból állt. A darab kerettörténetében játszó szolgáló és a cselédlány arcán fura festett jel fedezhető fel. Jelmezük szegényes, a nadrág s a szoknya alól mégis vicces csíkos zokni kandikál ki. Ők a mesélő bohócok, akik bemutatják Casanova történetét.
Az érzelmek nélküli szeretőt Selmeczi Roland játssza, aki a felszínen igazi nemtörődöm ficsúr. Azonban idővel felébredő érzelmei átváltoztatják sebezhető férfivá. Mécs Károly alakítja a grófot, aki hatalmát kihasználva próbálja kézben tartani a szálakat – sikertelenül. A színész játékának köszönhetően a veszíteni képtelen férfi, valamint a bölcs és tiszteletre méltó úr kettős érzelmi harca jelenik meg a színpadon.
A két férfi vetélkedésének tárgya Franciska, akit a rendezőként debütáló Kubik Anna alakít. Egyszer szerelmes, odaadó, másszor kegyetlen. Szinte percenként következik be a színésznő átváltozása, s nem pusztán hangjában, de minden gesztusában. Ő az, aki fizikailag is álarcot visel. A darab furcsa, keserű hangulatát a Fodor Kamaraegyüttes zenei kísérete mélyíti el.
A különleges környezetbe helyezett, rendhagyó előadás tapsrendje szokatlan módon zajlott. A színészek, kilépve szerepükből, egy pókhálószerű anyagot helyeztek arcuk elé, s ezen keresztül néztek farkasszemet a közönséggel.
A klasszikus színházi értékeket képviselő darabot az évadban több helyen is játssza az alkalmi társulat, többek között Dunaszerdahelyen, Maglódon és Székesfehérváron.
(Vojnovich–Huszár-villa, Márai Sándor: Egy úr Velencéből, rendezte: Kubik Anna.)
PM Orban Holds Talks with Key German Politician
