Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) által felügyelt Magyar Turizmus Zrt. úgy kötött meg egy 200 millió forintos, 2007. január 1-jétől 2008. december 31-ig szóló szerződést a Vérmező úti MBC-irodaház egy részének kibérlésére, hogy tavaly év végén már kibútoroztak az épületből – olvasható a ma megjelenő Heti Válaszban. A lap mindezt az idegenforgalmi cég üvegzsebtáblázatából derítette ki, amelyet egyébként a részvénytársaság honlapjáról nem is lehet elérni. Azonban az irodaház negyedik-ötödik emeletét csak tavaly év végéig használta a Magyar Turisztikai Hivatal, illetve jogutódja, az ÖTM turisztikai szakállamtitkársága, majd átköltöztek az egykori ifjúsági és sportminisztérium Hold utcai épületébe. Vagyis az idei és a jövő évre anélkül fizetnek ki 200 millió forintot, hogy a businesscenter egyetlen négyzetméterét is használnák.
*
A szakállamtitkárság helyét a Köztársaság téri irodaház terhes múltjától szabadulni vágyó MSZP-vezetők foglalták el, akiknek a bérleti szerződése éppen 2008. december 31-ig szól. A szocialisták számára csupán átmeneti szállás a Vérmező úti irodaház, mivel 2009-ig várhatóan befejeződik a VI. kerületi, Jókai utcai székházuk felújítása.
A Heti Válasz megkeresésére a Magyar Turizmus Zrt. először elismerte, hogy az MBC-irodaházzal kötött 200 milliós bérleti szerződés jelenleg is „élő”, vagyis közvetve beismerték, hogy jogcím nélkül fizetnek ki közpénzeket. Azonban a beismerés után a turisztikai részvénytársaság honlapján átírták a dátumozást, és a korábbi 2007. 01. 01.–2008. 12. 31. helyett immár az szerepel az oldalon, hogy 2007. 01. 01.–2006. 12. 31. (!). A hetilap cikke rámutat: egyelőre nem állíthatják, hogy az MSZP helyett egy állami cég fizet az MBC-bérleményért, így azt sem, hogy a közforintok terhére burkolt pártfinanszírozás folyik. De az tény – olvasható a cikkben –, hogy a szocialisták a turisztikai szakállamtitkárság korábbi emeleteire költöztek be.
Tegnap Nyakó István, az MSZP szóvivője azt állította, hogy rendesen fizetik a számlákat, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pedig közölte: bár 2008-ig szerződtek, mióta kiköltöztek, nem fizetnek.
Európa végzetes hete
