Apaksi atomerőműben keletkezett kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat jelenleg az erőmű területén különböző létesítményekben tárolják. Mivel a további tárolási lehetőség a közeljövőben megszűnik, szükségessé vált egy végleges radioaktívhulladék-tároló kialakítása – mondta el lapunk kérdésére Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság (RHK Kht.) ügyvezető igazgatója. A projekt előkészítése hosszú évek óta zajlik. A szakemberek már 1993-ban áttekintették az országot, hogy alkalmas kőzeteket tartalmazó talajt keressenek. Több tucat alkalmas helyet találtak, s a végső kiválasztást a lakosság beleegyezéséhez kötötték. Így esett a választás Bátaapátira, tartalékként pedig a Tolna megyei Udvari község szerepelt. A perdöntő az volt, amikor a Magyar Geológiai Szolgálat kinyilvánította, hogy minden tekintetben alkalmas a bátaapáti kőzet, az itt található hatalmas monolit gránittömb a tározó befogadására. Ezután a kialakítandó tároló felszín alatti optimális helyét keresték meg. A következő lépés az volt, amikor 2005-ben megkezdődött a lejtősaknák kihajtása. Ezekből érhetők el a gránitba vésett kamrák, ahová betonkonténerekben kerülnek végső helyükre a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat tartalmazó betonkazetták. A lejtősaknákból kitermelt kőzetanyaggal a telephelyet hat–tíz méter vastagságban feltöltötték. E feltöltésre három építmény kerül: a központi épület, a betonkonténert gyártó épület, s a technológiai épület.
A Vegyépszer Zrt. nyílt nemzetközi közbeszerzési pályázaton 2006-ban a központi épület, a technológiai épület és az udvartér kivitelezési munkáit nyerte el – a tervezéssel együtt. A projekt befejezésének határideje 2008. második negyedév, értéke 2,25 milliárd forint. A betonkonténert gyártó épület megvalósítására a pályázatot 2008-ban írják ki, ha a jövő évi költségvetésben a központi nukleáris pénzügyi alap tartalmazza majd a szükséges forrásokat.
A megbízó által rendelt központi épület kétszintes, 1382 négyzetméter alapterületű. Irodák, laboratóriumok, valamint a fegyveres őrök kapnak helyet benne. Az úgynevezett technológiai épület földszintes, a puffertároló csarnok alatt két keretállásban pinceszinttel. Alapterülete 2024 négyzetméter. Ez fogadja a Paksról küldött hulladékkal teli hordókat – túlnyomórészt szerszámok, munkaruházat, szerelési anyagok találhatók bennük –, amelyek betonkazettákba téve, betonanyaggal kitöltve kerülnek végleges helyükre, a föld alatti tárolóba.
Az épület valójában egy rendkívül vastag falú, ablak nélküli, zsilipelt ajtókon megközelíthető raktár, amely arra is alkalmas, hogy a létesítmény üzemelésének beindulásáig, néhány hónapig átvegye az atomerőmű ideiglenes tárolójának szerepét – mondta el Hegyháti József.
A fenti épületek az udvartéren állnak, amely mintegy 2,5 hektár nagyságú, rajta közművekkel, út- és térburkolatokkal, biztonsági kerítésekkel, vagyonvédelmi, behatolásjelző- és védelmi rendszerekkel. Az RHK Kht. vezetője szerint a felszíni beruházási munkálatok megfelelő ütemben haladnak. A megkötött szerződések szerinti műszaki terjedelemben elkészültek a technológiai, valamint a központi épület mikrocölöpözési munkái. A terepviszonyoknak megfelelően az épületek stabilitásának biztosítása céljából több mint 1500, négy–nyolc méter hosszú mikrocölöpöt építettek. Ezt követően megkezdődtek a gerendarács és a síkalapozás kivitelezési munkái. A betonszerkezetekbe mintegy 900 köbméter betont építenek be. E munkákkal párhuzamosan a Vegyépszer Zrt. folyamatosan készíti az épületek kiviteli terveit, melyeket az RHK Kht. által szervezett zsűri véglegesít. A terveknek megfelelően megkezdődnek az épületszerkezetek és a technológiai berendezések előgyártási munkái olyan ütemben, hogy az alapozási munkák elvégzése után az épületszerkezetek beépítése is indulhasson.
Orbán Viktor: Nem vagyunk cukorból! + videó
