Már a kereskedés megkezdése előtt jelentősen visszazuhant a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, így beesett a 28 ezer pontos határ alá is. A nap folyamán azonban lassan, ám kitartóan emelkedett az értéke, aminek köszönhetően minimális, 0,09 százalékot erősödve
28 263,44 ponton állapodott meg. A forgalom átlagosnak mondható, 33,3 milliárd forint értékű volt.
A pozitív zárásból oroszlánrészt vállalt a Mol, amely a nagyok közül egyedüliként tudott növekedést elérni. Az olajpapírok 1,5 százalékos erősödéssel, 28 300 forinton fejezték be a kereskedést, amihez kimagasló, 24,2 milliárd forintos forgalom is párosult. Magához képest alacsony, valamivel öt- milliárd forint feletti volt a forgalma az OTP-nek, amelynek árfolyama a hét vége előtt 0,7 százalékot esett, így 9535 forinton zárt. A Richter is hasonló gyenge szerepléssel 0,6 százalékot veszített értékéből, akárcsak a másik gyógyszergyártó, az Egis. Míg előbbi 1,3 milliárd forintos, addig utóbbi mindössze 112 millió forintos forgalomban jutott idáig. Hozzájuk képest még jónak mondható a Magyar Telekom tegnapi produkciója, amely nem veszített értékéből – igaz, nem is nyert: 960 forinton stagnált.
A kisebbek közül egyedül a Linamar alkotott maradandót 2,9 százalékos erősödésével. A társaság részvényesei tegnap közgyűlést hívtak össze, amelynek eredményeképp jóváhagyták az új részvényopciós programot, illetve felhatalmazást adtak az igazgatóságnak saját részvények vásárlására. A portfolio.hu internetes szakportál szerint ezek a tények nem erősítik meg a korábbi híreszteléseket, miszerint a közeljövőben kivezetnék a Linamart a budapesti parkettről. Ami a forgalmat illeti, a kicsik között a Rába volt a nyerő, amely 1,3 milliárd forintig jutott, ugyanakkor papírjai 3,1 százalékot vesztettek értékükből. Az autóalkatrész-gyártó cég közleményéből kiderült, hogy a Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság volt az utóbbi napok egyik nagy eladója, amely ezek után már csak öt százaléknál kevesebb részesedést bír a Rábában.
Mindezek mellett valamelyest gyengült a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest. Bár tegnap már gyakorlatilag stabilan a 250 forint/eurós szint alatt tartózkodott az árfolyam, délután 250,48– 250,68 forintba került az európai közös valuta.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
