A 23 éves Iva Frühlingovát a belgáknak nem kell bemutatni: a tizennégy éves korától csehországi visszatértéig Párizsban élő énekesnő La Muerte című dala 2003-ban hosszabb időn át a legsikeresebbnek számított Belgiumban. Ő volt a „legnagyobb szám” azon a rockkoncerten, amely a belga fővárosban talán nem véletlenül éppen a Carol utcában lévő Cseh Ház felavatását ünnepelte egyebek között Karel Schwarzenberg külügyminiszter részvétele mellett. A nyitóünnepség részeként megrendezett utcabálon bő patakokban folyt a pilseni és a budvari sör, de azért nem olyan mennyiségben, hogy az arra járóknak ne tűnt volna fel a prágaiaknak az a kitűnő ötlete, hogy az uniós intézményektől és a királyi palotától kőhajításnyi távolságra lévő épületben helyezzék el a CSA, azaz a cseh légitársaság irodáját, a cseh idegenforgalmi hivatal kirendeltséget, a régiók képviseleteit és a belga udvarhoz akkreditált nagykövetséget is.
De – mint lapunkat Jan Vytopil, a köztársaság uniós nagykövetségének szóvivője tájékoztatta még a megnyitó előtt – itt kap helyet a cseh központ galériája és számos üzleti érdekeltség és képviselet. Ráadásul ide költözik be az uniós cseh elnökség is, hiszen 2009 januárjától fél éven át a Cseh Köztársaság adja az Európai Unió elnökségét.
Cseh ház nyílt Brüsszelben
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!