Több mint hatvan százalékkal emelkedtek a végelszámolások, a felszámolási eljárások száma pedig négy százalékkal nőtt. Idén a cégek 3,9 százaléka léphet a megszűnés útjára, ez az arány sokkal magasabb, mint bármely más európai országban. Ugyanakkor nem változott a helyzet a fizetőképesség helyreállítására, vagyis a cégek megmentésére irányuló csődeljárások terén. Ilyenek továbbra is rendkívül alacsony számban indulnak, az első kilenc hónapban mindössze tizenhétre került sor. A tanulmány szerint a végelszámolások nagymértékű növekedésének az az oka, hogy a pénzhiánytól szenvedő cégek ezt az eljárást választják, mert úgy vélik, ez kedvezőbb számukra, mint a felszámolás, hiszen kevesebb felelősséggel jár. Máskor a végelszámolás célja az időhúzás, így mire a hitelezők feleszmélnek, és követelik a tartozást, a céget kiürítik – állítják a felmérés készítői.
A fizetésképtelenségi eljárások 17 százaléka az építőiparban jelentkezik, az esetek 28 százaléka a kereskedelmi, illetve nagykereskedelmi cégeket érinti, de az elemzésből az is kiderül, hogy a csődök szempontjából már nem lehet hazánkban biztonságos iparágat találni. Megszaporodtak a fizetésképtelenségi eljárások a mezőgazdaságban, az ingatlanpiacon, a turizmusban, valamint a szállítmányozási cégeknél is.
Gyávának és gerinctelennek tartja a székelyeket a Magyar Hang lapigazgatója + videó
