Csökkentik a répatermést?

Dénes Zoltán
2007. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap megszavazta az Európai Parlament (EP) a tavaly bevezetett cukorreform felülvizsgálatáról szóló jelentést, amit az Európai Bizottság azzal indokolt, hogy a 2006-ban bevezetett intézkedések nem érték el céljukat, vagyis nem alakult ki egyensúly az unió cukorpiacán. Ezért most újabb kétmillió tonnával, azaz mintegy 13 százalékkal akarja csökkenteni az európai cukortermelési kvótát. Az uniós cukorreform megkezdésekor összesen 18,5 millió tonna cukor termelésére volt évente lehetőség, amit 2010-ig vissza akartak szorítani 12-12,5 millió tonnára. A kvótavisszaadás joga korábban csak a gyárakat illette meg. Az Európai Bizottság mostani javaslatának új eleme, hogy a gazdák, a korábbiaknál kedvezőbb feltételek mellett, akár saját maguk is visszaadhatják termelési jogaikat. Emiatt viszont a gyárak alapanyag-ellátása kerülhet veszélybe. Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő szerint Brüsszel ezzel újabb értelmetlen áldozatot kér az európai cukorágazattól, mivel a cukorpiaci egyensúly addig nem fog létrejönni, amíg a jogszabályok nem gondoskodnak hatékony importvédelemről. Emlékeztetett arra, hogy a cukorreform kezdetekor Gráf József agrárminiszter még úgy vélte, hogy annak nyomán Magyarországon nem kerül sor gyárbezárásra. Azóta a legversenyképesebb hazai gyárat, a kabait már bezárták. A megmaradt gyárak kisebb kapacitásaik miatt kevésbé versenyképesek, ezért a kvóták csökkentése számukra fokozott veszélyt jelent, s gyárbezárásokhoz vezethet.
Glattfelder Béla egyik módosító javaslatában kezdeményezte, hogy azokban a tagállamokban, amelyekben legalább húszszázalékos kvótavisszaadás történt, ne kelljen újabb kvótacsökkentést végrehajtani. Az Európai Parlament végső jelentésében azt javasolja, hogy először azokban a tagállamokban legyen kvótacsökkentés, ahol az elmúlt időszakban 13,5 százaléknál kevesebb cukorkvótáról mondtak le a termelők. Mivel Magyarországon huszonöt százalékkal csökkent a termelés, a javaslat elfogadása esetében hazánkban nem kell a cukortermelés további zsugorodására számítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.