Csontváz az építkezésen

k ö n y v e s h á z

Fehér Zsigmond
2007. 10. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százból kilencvenheten Agatha Christie-t említenék, ha krimiíróról esne szó, a többiek talán Edgar Wallace-t, Ed McBaint vagy Georges Simenont. De lassan fel lehetne venni a listára egy új jelöltet, az izlandi Arnaldur Indridasont is. Az Animus Kiadó jóvoltából magyarul most megjelent két regényével, a Vérvonallal és a Kihantolt bűnökkel elnyerte a skandináv országok krimiíróinak legtekintélyesebb díját, sőt utóbbival történelmet írt, hiszen ő volt az első nem angolszász szerző, aki megkapta a brit krimiírók szövetségének (Crime Writer’s Association) Gold Dagger (Aranytőr) díját. Az 1961-es születésű író történetvezetésével és leírásaival új, ködös világba, a rejtélyes Izlandra repíti az olvasót.
A két könyv főhősei azonosak: Erlendur (Erlendür) felügyelő, valamint két társa, Sigurdur Óli (Szigürdür Ouli) és Elínborg nyomozók. Erlendur, akinek magánéletébe is betekinthetünk, nem snájdig rendőralkat. Lerobbant lakásban él Reykjavíkban, családját elhagyta, leánya, Eva Lind csak néha látogatja, és ő is inkább pénzért, mintsem szeretetért. Érdekes, hogy Indridason egyszer sem írja le Erlendur külsejét, azt az olvasó képzeletére bízza.
A Vérvonal, illetve a Kihantolt bűnök abban lényegesen különbözik a klasszikus krimiformától, hogy a rendőrök régmúltban megesett bűncselekmények után nyomoznak, és közben évtizedes tragédiákat tárnak fel. A tettesek talán nem is élnek már, az ügyet mégis fel kell deríteni – így szól a rendőr belső parancsa. Az egyik regényben halva talált férfi, a másikban építkezésen előkerült csontváz a nyomozás kiindulópontja. A történet lassan csordogál, és e furcsa hangulatban nemcsak emberi sorsok bontakoznak ki az olvasó előtt, hanem Izland történelmének egy-egy szelete is. Indridason különös, izgalmas regényvilágot, egyben szinte műfajt hoz létre.
(Arnaldur Indridason: Vérvonal. Kihantolt bűnök. Animus Kiadó, Budapest, 2007. A kötetek ára: 1980 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.