Dugódíj

Hanthy Kinga
2007. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő szerint már 2009-ben be lehetne vezetni a dugódíjat Budapesten, vagyis fizetnie kellene annak, aki nem budapesti lakos, és autójával behajt a főváros közigazgatási területére. Demszky főpolgármester ezt kicsit elhamarkodottnak véli, ő a dugódíjat a következő évtized elejére ígéri. Hegyi képviselő szerint csak kellő politikai akarat kell hozzá, valamint Demszky főpolgármesteri pályájának is szép fejezete lenne a városlakók egészségét és az új urbanisztikai elveket kifejező közlekedéspolitika bevezetése. Demszky azonban tudja, hogy a csak politikai akarattal bevezetett dugódíjat jobb arra az időre halasztani, amikor már nem ő lesz a főpolgármester.
Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője szerint ha sikerül a belvárosban fejleszteni a tömegközlekedést, ha új villamosvonalak épülnek, ha a régieket visszaépítik a Rákóczi és a Bajcsy-Zsilinszky úton, ha az összes belvárosi autó- és trolibuszvonal kapacitását megnövelik, valamint ha a gyorsvasúti vonalak mentén kiépülnek a P+R parkolók, akkor lehetne behajtási díjat szedni a városban. Tarlós István meg úgy véli, előbb be kell fejezni az M0-st, őrzött parkolókat kell építeni, egységesíteni kell a parkolási rendszert, szabályozni kell a teherautó-forgalmat, és kerékpárutakat kell építeni, nem pedig vonalat húzni a járdára, és kijelenteni, hogy az a kerékpárút. Mindez belekerül néhány milliárdocskába, csakhogy most minden fővárosi milliárdocska a metróalagútba esik bele.
A dugódíjat először Londonban vetették ki 2003-ban a belvárosba igyekvő autósokra, amivel 15–20 százalékkal csökkentették a forgalmat. Most februárban 8-ról 12 fontra (2900 forintról 4300-ra) emelték az összeget, és csaknem kétszeresére bővítették a védett övezet nagyságát. (Azért aligha a közigazgatási határig.) Az ötlet megtetszett Stockholm és New York főpolgármesterének is. Júliustól 1600 forintnyi koronát kell fizetniük azoknak az autósoknak, akik Stockholm belvárosába szeretnének autóval behajtani. (Emeljük ki: belvárosába!) A dugódíj végleges bevezetése előtt az egymilliós városban jelentősen bővítették a tömegközlekedési hálózatot, és a metró-, illetve buszvégállomásokon új autóparkolókat építettek. A New York-i dugódíj egyelőre még az ötlet szintjén van, a polgármester azt javasolta, hogy reggel 6 és este 6 óra között a centrumba tartó autósoknak napi hatdolláros (mintegy ezerforintos) díjat kelljen fizetniük.
Olyan városokról beszélünk persze, ahol nem három, hanem tucatnyi metróvonal van, ahol tömegközlekedéssel mindenkor és mindenhova el lehet jutni, ahol vannak kerékpárutak és még zöldövezetek is, amelyek levegőregeneráló erejében bízni lehet. Demszky Budapestjén azonban mindez hiányzik. Nálunk a politikai akarat az egyetlen tőke, ami azt jelenti, hogy a kisebbség ráerőszakolja az akaratát a többségre. Tehát például a kormánypártok képviselői megszavazzák – mert „megélhetési” okokból nem tehetnek mást – az előkészítetlen kórházbezárást, és ezt elnevezik politikai akaratnak, illetve reformnak. Vagy megszavazzák majd a dugódíjat, bár pontosan látják előre ennek katasztrofális következményeit, és az is politikai akarat lesz. Meg vaskos pénzbeszedés.
Nem a dugódíjjal van a probléma. Csak nehogy azt higgyék, hogy az a sok autós, aki napokat pöfög a dugókban a kocsijával, örömében teszi. Valamennyi szívesebben olvasgatna a tiszta, jó menetrenddel közlekedő elővárosi vonaton, nézegetne a csendben surranó villamoson, gyalogolna a város tiszta utcáin, aluljáróiban, vagy összecsíptetve öltönynadrágja szárát felpattanna a biciklijére, és hazahajtana. Hát szerezzék meg nekik mindezeket az örömöket! Azután állunk elébe a dugódíjnak is. Nincs nekünk bajunk az új urbanisztikai elveket kifejező közlekedéspolitikával, sem a tiszta levegővel, sem az egészséges környezettel. Csak azokkal, akik ettől megfosztanak bennünket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.