Egyre kevesebb a cégalapítás

Hírösszefoglaló
2007. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább csökkent a cégalapítási kedv Magyarországon, miközben egyre több céget számolnak fel és szüntetnek meg tulajdonosai – derül ki az Opten Informatikai Kft. harmadik negyedéves adataiból. A felszámolások száma lassabban nő, mint tavaly, de így is rekordokat dönt. A nyilvántartásokból törölt vállalkozások száma 25 százalékot meghaladó ütemben nőtt, az első kilenc hónapban a
21 080 törölt céggel szemben csak 23 516 új vállalkozást regisztráltak, így a működő vállalkozások számának növekedése igencsak lelassult a korábbi években jellemző 15-20 ezres gyarapodáshoz képest – áll a jelentésben.
*
Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten Kft. ügyvezetője a távirati irodának elmondta, hogy a cégek nem ismerik a lánctartozások és a fizetésképtelenné válás problémájának megoldására kínált lehetőségeket, pedig professzionális szolgáltatásokkal a nem fizetéssel járó kockázatok jelentősen csökkenthetők. Hozzátette, hogy sok esetben minimális gondosság (akár ingyenesen vagy jelképes összegért elérhető céginformáció, illetve szolgáltatás) is elegendő lenne ahhoz, hogy a vállalatok elkerüljék a gyakran több millió forintra rúgó veszteséget.
A kilenc hónap alatt indult 7000-nél több felszámolás szintén rekordnak számít, igaz, a tavalyi 20 százalékos ütem 4 százalékosra lassult az esztendő első három negyedévében.
A végelszámolásból 60 százalékkal többet regisztráltak, mint egy évvel korábban, sőt az idei első három negyedéves 6472 végelszámolás több mint kétszer annyi, mint a 2004 azonos időszakában mért érték.
Az ügyvezető pozitívumként értékelte, hogy a felszámolásokkal szemben a végelszámolások száma emelkedik dinamikusabban. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tulajdonosok időben szembenéznek cégeik működési problémáival, s nem várják meg az adósságok felhalmozódását, ami azután a lánc- és körbetartozások kialakulásához vezet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.