A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott: a 39 éves S. Szabolcsot és a 42 éves S. Barnát lakossági bejelentés alapján, egy betörés helyszínén sikerült elfogni szeptember 14-én. A két férfi beismerte, hogy ellopták a bronzszobrot, és megnevezték harmadik társukat is. A 47 éves B. Ferenc azonban tagadja, hogy részt vett volna a bűncselekményben. Ő és a testvérpár egyik tagja, S. Szabolcs előzetes letartóztatásban van, míg S. Barna szabadlábon védekezhet. Mindhárman büntetett előéletű, foglalkozás nélküli elkövetők. Mihály István ezredes, a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője elmondta: a nyomozásban fordulópontot jelentett, amikor egy MÉH telepen megtalálták B. Ferenc gépkocsiját. A csomagtartóban bukkantak rá ugyanis azokra kőzetmaradványokra, amelyek a friss előzetes szakvélemény szerint a Teleki-szobor talapzatából származnak. A bronzból készült alkotás még nem került meg, valószínűleg egy színesfém-kereskedőnél értékesítették. Az elkövetőket 350 ezer forintos anyagi kárt okozó lopás miatt vonják felelősségre, ebből a rongálás ötvenezer forintot tesz ki, míg a mű eszmei értéke kétmillió forint.
A tájékoztatón jelen volt Gémesi György, Gödöllő polgármestere is, aki amellett, hogy megköszönte a rendőrök munkáját, elmondta: a hasonló bűncselekmények visszaszorítása érdekében a Magyar Önkormányzatok Szövetsége a megelőzést segítő jogi javaslatot dolgoz ki. Ezt a dokumentumot, ami áttörést hozhat az ilyen, egyre szaporodó ügyekben, jövő kedden adják át Kiss Péternek, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek. Ignácz István, a Pest megyei rendőrkapitányság vezetője hangsúlyozta: tavaly 28 színesfémlopással gyanúsítható elkövetőt azonosítottak, akiknek a bizonyítékok alapján fizetniük kell tettükért. A vádemelések 80 százaléka nem az őszinte beismerő vallomáson alapul. A főkapitány kiemelte azt is, hogy a színesfémtolvajok nemcsak komoly vagyoni károkat okoznak, hanem gyakran a közlekedés biztonságát is veszélyeztetik a KRESZ-táblák eltulajdonításával.
Gémesi György és Ignácz István pénzjutalmat adott át, illetve dicséretben részesítette az ügy felgöngyölítésében kiemelkedő érdemeket szerző rendőröket.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
