Előzetesben Zuschlag titkára is

Munkatársunktól
2007. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra tegnap a Szegedi Városi Bíróság Zuschlag János volt titkárát, Lados Istvánt. A férfit ugyanabban a csalássorozatban gyanúsítja a Kecskeméti Ügyészség, mint korábbi főnökét, akit a múlt héten vettek őrizetbe, illetve helyeztek előzetes letartóztatásba. Ladost Zuschlaghoz hasonlóan folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett nagy értékre elkövetett csalással vádolják.
Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese tegnap közölte: a bíróság egy pont kivételével elfogadta az ügyészség álláspontját Lados előzetes letartóztatásával kapcsolatban. A bíróság egyedül az újbóli szökés esélyét nem tartja valószínűnek, mivel a férfi önszántából adta fel magát az ügyészségen a héten. Cseh Attila elmondása szerint mivel Lados a lakásán februárban megtartott házkutatás során bizonyítékokat próbált megsemmisíteni, a bíróság szerint az ügyészség megalapozottan tart attól, hogy a férfi újabb bizonyítékokat akar eltüntetni, illetve megpróbálhatja befolyásolni a tanúkat.
Lados István február óta szökésben volt, szerdán adta fel magát a Kecskeméti Ügyészségen, ahová ügyvédjével együtt érkezett. A férfi volt főnökéhez, Zuschlag Jánoshoz hasonlóan nem tett vallomást az ügyben. Lados ellen egyébként nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, mert a már említett házkutatáskor egy engedély nélkül tartott pisztolyt is találtak nála.
Lados nem csak a fő gyanúsított személyi titkáraként szerepel az ügyben: volt olyan pályázati pénzeket jogosulatlanul felhasználó egyesület, amelynek ő volt a vezetője, de előfordult az is, hogy ő maga vett fel pályázaton nyert pénzt az egyesület számlájáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.