Nem akarta aláírni a tavalyi költségvetést Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, mivel az nem felelt meg a szakmai követelményeknek, és irreális számok szerepeltek benne – derül ki abból az interjúból, amelyet az ÁSZ elnöke adott a 168 Óra hetilap tegnapi számában. Kovács végül azért hagyta jóvá a törvényjavaslatot, mert a büdzsé elutasítása megbénította volna a politika működését, és az országnak január elsején nem lett volna költségvetése. Azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi büdzsé hiánya csaknem 40 százalékkal, bő 600 milliárd forinttal haladta meg a tervezettet, az ÁSZ elnöke úgy fogalmazott: ekkorát lehetetlen tévedni. Kovács Árpád a 600 milliárd forintos „félreszámolásból” három tételt emelt ki. A Ferihegyi repülőtér privatizációjából befolyt csaknem 500 milliárd forintot a kormány a 2005-ös évre számolta el, ami az elnök szerint ugyan megmentette azt a büdzsét, de nehéz helyzetbe hozta a 2006-ost. Tovább növelte a hiányt, hogy a kabinet az autópálya-építések kapcsán „pénzügyi kanyarokat” tett, azaz a sztrádák költségét a büdzsén kívül akarta elhelyezni, amit Brüsszel elutasított. Végül az ÁSZ elnöke szerint „az adócsökkentés nyilvánvalóan képtelen ötlete” is hozzájárult a költségvetés borulásához.
Az adómódosítások kapcsán az ÁSZ elnöke elárulta, hogy néhány éve az egyik intézkedés láttán agyérgörcsöt kapott, ám azóta már jól átmosták az agyát. Az interjúban Kovács Árpád azt is kritikával illette, hogy a tavalyi büdzsé véleményezésére a kormány mindöszsze öt napot hagyott az ÁSZ-nak, ennyi idő alatt pedig lehetetlen volt megfelelni a szakmai követelményeknek.
Az ÁSZ elnökének nyilatkozata Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke szerint visszaigazolta mindazokat a feltételezéseket, amelyeket a Fidesz az elmúlt két évben megfogalmazott. Az ellenzéki párt alelnöke lapunknak leszögezte: Kovács Árpád kijelentése azt mutatja, hogy a kormány a 2006-os esztendőt kizárólag a hatalom megtartásának rendelte alá, és minden más szempontot háttérbe szorított. Varga Mihály szerint e felelőtlen politikának a levét issza több éve az ország, és a súlyos következményektől a jövőben sem lehet könnyen megszabadulni.
Mint ismert, a tavalyi büdzsé zárszámadásánál a 600 milliárdos túlköltekezésen kívül az ÁSZ súlyos hiányosságként értékelte, hogy a 2006-os finanszírozási tervet összesen öt alkalommal kényszerült módosítani a kabinet, több minisztérium beszámolója pedig „nem felelt meg a valódiság követelményeinek”.
Óriási bajban a PSG BL-győztes sztárja, börtönbüntetés várhat rá
