A fő vádpontban – általános közfogyasztási cikkel való visszaélés bűntettében – bizonyítottság hiányában felmentették tegnap a Szegedi Paprika Zrt. vezetőit, míg a fogyasztók megtévesztésében az első- és a másodrendű vádlottat bűnösnek találták. A harmadrendű vádlottat mindkét vádpontban felmentette a Szegedi Városi Bíróság.
A vádirat szerint az ausztriai székhelyű Kotányi Kft. 2004 májusában értesítette a Szegedi Paprika Rt.-t, hogy az általuk szállított fűszerpaprika-őrlemény aflatoxintartalma meghaladja a határértéket. Az aflatoxin igen veszélyes méreg, amelyet egy – hazánkban nem honos – gomba termel. Az említett toxin erős rákkeltő anyag, többek között rosszindulatú májdaganatot okoz, és már minimális mértékben is károsítja az emberi szervezetet.
A reklamációt a szegedi cég jogosnak találta, ezért a 20 ezer kilogramm kifogásolt őrleményt viszszavette. A visszáru egyik részéből csemegeőrleményt készítettek a belföldi piacra, a másik részét pedig ötven százalékban más paprikával keverték, majd visszaszállították az osztrák cégnek. A szennyezés mértékének megállapítására a Szegedi Paprika Zrt. ellenőrző mérést végeztetett egy kecskeméti laboratóriumban, ahol kilogrammonként 4,8 mikrogrammos értéket állapítottak meg. A labor azonban 25 százalékos hibahatárral dolgozik, azaz az ellenőrzött paprika aflatoxin-tartalma kilogrammonként 3,6–6 mikrogramm közé esett, miközben az egészségügyi határérték 5 mikrogramm. Ez alapján az ügyészség általános közfogyasztási cikkel való visszaélés bűntette miatt emelt vádat a cég vezérigazgatója, üzletágvezetője és gyártásvezetője ellen. A fogyasztók megtévesztésével azért vádolták meg a vezetőket, mert a cég termékének csomagolására a Szegedi Paprika feliratot tették, holott az áru 2004-ben 57,1 százalékban tartalmazott külföldről behozott fűszerpaprikát.
A bíróság Bartos András vezérigazgatót és Huszka Tibor üzletágvezetőt folytatólagosan elkövetett fogyasztó megtévesztésének vétségében társtettesként mondta ki bűnösnek, s ezért 700 ezer, illetve 240 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. A bíróság a harmadrendű vádlottat, a cég gyártásvezetőjét felmentette, tekintettel arra, hogy a termékek csomagolásához nem volt köze. A főbb vádpontban bizonyítottság hiányában mentette fel a bíró a vádlottakat, mint mondta, a labor 4,8 mikrogrammos alflatoxin-tartalmat mutatott ki, amely a határérték alatt van. A labor mérésének, mintavételének esetleges hibájáról, szabálytalanságáról szerinte nem a cég vezetői tehetnek. A társaságra tízmillió forintos bírságot szabtak ki.
Az ítéletet egyedül a harmadrendű vádlott vette tudomásul. Az ügyész szigorításért fellebbezett, míg a védők ügyfeleik teljes körű felmentését kérik. A Szegedi Paprika Zrt. jogi képviselője szintén fellebbezett az ítélet ellen, amely így egyelőre nem jogerős.
Az ablakból filmezték le az ukrán toborzók brutalitását + videó
