Néhány éve elment volna poénnak, ma viszont már a legteljesebb valóság: a labdarúgó Magyar Kupa negyedik körének – a tét a legjobb tizenhat közé jutás – mai kínálatából kiemelkedik a Felcsút–Ferencváros párosítás. Méghozzá azért, mert a Fradi már nem emelkedik ki sehonnan, hiszen az NB II Keleti csoportjában hét forduló után tíz ponttal csupán a kilencedik. A Felcsút ugyanakkor Nyugaton szintén hét mérkőzésen tizenhat pontot gyűjtött, ezzel harmadik. Ha a két fél „MK-előéletét” nézzük, akkor is a Fejér megyeiek felé billen a mérleg nyelve, ugyanis a harmadik fordulóban 3-1-re verték az Újpestet, miközben a Ferencváros az Üllői úti 0-0-lal evickélt tovább a Pakson, mert alacsonyabb osztályú csapat lévén a pontosztozkodás is elég volt neki. Ma 18 órától hasonló kedvezmény már nincs, mivel két második ligás együttes csap össze; döntetlen után hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következne. A hazai pálya előnye elvész, hiszen az összecsapást – amelyet a Sport2 élőben közvetít – Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban rendezik. (A Felcsút SE tegnapi közgyűlésén a küldöttek az egyetlen jelöltet, Orbán Viktor korábbi miniszterelnököt, a Fidesz elnökét választották meg az egyesület első számú irányítójának.)
A mezőnyhöz most csatlakozott a három nemzetközi kuparésztvevő, a DVSC, az MTK és a Budapest Honvéd.
Tegnap már játszottak egy mérkőzést a 16 közé kerülésért, és ezen az NB II Keleti csoportjának utolsó előtti helyén szerénykedő Kazincbarcika meglepetésre 2-1-re legyőzte, s így kiejtette az élvonalbeli REAC gárdáját.
A mai párosítás a következő: Tisza Volán–Budapest Honvéd, Cigánd–Vasas, Mezőkövesd–Diósgyőr, Putnok–MTK, Mór–Sopron, Andráshida–Győri ETO, Integrál-DAC–ZTE, Pénzügyőr–Kaposvár, Velence–Fehérvár FC, Szekszárd– Letenye, Budaörs–Kaposvölgye (mind 15.00), Kecskemét–DVSC (17.00), Felcsút–FTC, Gyirmót– Tatabánya, Békéscsaba–Nyíregyháza (mindhárom 18.00).
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
