Több száz millió forintos elszámolási vita áll annak a csetepaténak a hátterében, amely szombaton a fővárosi Gozsdu-udvar építkezésénél történt – értesült lapunk. Az ingatlan kivitelezője és a tulajdonos-megrendelő biztonsági emberei között éjjel zajló háborúnak végül a rendőrség vetett véget. – Egy török férfit előállítottak, és ellene garázdaság miatt eljárást indítottak, mert gázpisztolyából a rendőri intézkedés előtt többször a levegőbe lőtt – közölte a BRFK sajtóügyelete. Az adatok szerint szombaton a VII. kerületi lakók értesítették a rendőrséget. Csaknem száz egyenruhás érkezett a Gozsdu-udvarhoz, ahol a kivitelezőcég megbízása alapján a beléptetést végző biztonsági szolgálat négy munkatársát az ingatlan tulajdonosa által felkért őrző-védők eltávolították.
A rendőrség szerint ugyan személyi sérülés nem történt, de szemtanúk arról számoltak be, hogy a birtokfoglalás nem éppen békés eszközökkel zajlott. Az intézkedő rendőrök tájékoztatták az ott lévőket, hogy a fennálló birtokvitában nem tudnak igazságot szolgáltatni, ez ügyben forduljanak bírósághoz. Addigra azonban csaknem ötven-ötven rivális biztonsági ember nézett farkasszemet egymással. A kitett társaság később megpróbált visszatérni megbízása helyszínére, de összeszólalkoztak a másik csoporttal. Végül a rendőrök felhívták a felek figyelmét, hogy ha nem hagyják abba a vitát, feloszlatják a tömeget. Még nem tudni, melyik társasághoz tartozó török férfi ruhájában találták meg a riasztópisztolyt, így egyedül őt vitték be a rendőrségre. A vitát végül a helyszínre érkező ügyvédek bevonásával zárták le. A telep kulcsát letétbe vették, s megállapodtak, hogy a köztük fennálló nézeteltérést polgári peres úton rendezik majd.
Emberrablás a kamerák előtt + videó
