Fogyatkozik az ország lakossága

Pilári Darinka
2007. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év első hét hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában, így a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint a 2006. január–júliusi periódusban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Népmozgalom, 2007. január–július című jelentéséből. Eszerint az első fél évben összesen 936 fővel többen haltak meg, mint a múlt év hasonló időszakában. Az első hét hónapban 55 571 gyermek született és 78 646 lakos hunyt el. Így 1550 újszülöttel kevesebb jött világra, mint egy évvel korábban, de ezzel egyidejűleg mintegy 950 fővel többen hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
Lapunk szakértői szerint a számadat ilyen mértékű alakulása bizonyos mértékben összefügg az egészségügyi káosszal. Ennek egyik számszerűsített „eredménye” látszik ugyanis az egészségügyi szolgáltatások és áruk fogyasztói árának 2007-ben bekövetkezett drasztikus növekedésében, amit sokan nem tudnak megfizetni. Az Egészségügyi Minisztérium kommunikációjában a gyógyszerárcsökkenést lehet többször visszahallani. Az igazság azonban az, hogy bár néhány gyógyszer ára csökkenhetett, a gyógyszerek ára összességében mégis nőtt, mert a KSH a teljes forgalmat méri, miközben a szaktárca csak egy szűkebb kört, és abból is csak a csökkenőket közli a társadalommal.
Népességünk becsült lélekszáma az időszak végén 10,054 millió fő volt. Demográfiai előrejelzése szerint 2050-re hét és fél millió lakosa lesz Magyarországnak, ha annyi gyerek születik az elkövetkező években is, mint most. A baljós jövő szerint így 2008-ban is további népességcsökenésre lehet számítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.