Fokozódhat a szigor az építőiparban

Bodacz Péter
2007. 10. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvények szigorításával és az ellenőrzések hatékonyságával kíván fellépni a feketegazdaság ellen a kormányzat – közölte egy, a sajtó képviselőinek rendezett háttérbeszélgetésen az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium építésügyi szakállamtitkára. Szaló Péter tájékoztatása szerint az építőipar „kifehérítésére” tárcaközi munkabizottságot is létrehoztak, mivel a feladat egyaránt igényel szakmai, jogi és gazdasági jellegű lépéseket. Mint fogalmazott, a cégtörvény és csődtörvény módosításának köszönhetően fokozódhat a bírósági végrehajtások hatékonysága, és – amennyiben a 2008-as költségvetés áldoz rá – a mostani, összesen tíz helyett januártól régiónként hat (azaz összesen negyvenkettő) építési felügyelő ellenőrizheti a beruházásokat.
A szigorítás a lánctartozásokban főszereplő építési projektcégeket is érinti, a Ptk. módosítása okán ugyanis egy beruházás kivitelezésénél a vállalkozás mellett személyi felelőst is meg kell nevezni. A szerződésekben pedig kötelező rögzíteni azt is, hogy milyen alvállalkozók vesznek részt a kivitelezésben, így – elvileg – az utolsó láncszemig is eljuthat az APEH. Az erőtlennek tűnő projektcégek elleni fellépést firtató további érdeklődésünkre Szaló így reagált: jelenleg nincs mód nagyobb szigorra, mivel egyre nagyobb számban vannak külföldön bejegyzett off-shore cégek, amelyek egyelőre sikeresen élnek vissza az EU-szolgáltatások szabad áramlását támogató politikájával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.