Francia imámképzés katolikus egyetemen

Hírösszefoglaló
2007. 10. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hároméves, egyetemi diplomát biztosító imámképzést indít 2008 januárjától a párizsi Nagy Mecset teológiai intézete és a Katolikus Egyetem gazdasági és szociális tudományokkal foglalkozó kara. Az iszlám radikalizálódás megakadályozása céljából, a franciaországi muzulmán vezetők kezdeményezésére létrejövő közös képzésben való részvételtől korábban a Sorbonne és más párizsi állami egyetemek a világiasság nevében elzárkóztak.
A Katolikus Egyetemen az imámnövendékek általános műveltséget adó, illetve vallásjogi előadásokon vesznek majd részt, a teológiai képzést a Nagy Mecset biztosítja. A Katolikus Egyetem Párizs érsekének jóváhagyásával már másfél éve készíti elő a tantervet. A vallások, világiasság, interkulturalitás nevű képzés négyszáz órában világi oktatást jelent Franciaország leendő imámjainak.
Európán belül Franciaországban él a legtöbb muzulmán: becslések szerint a lakosság csaknem tíz százaléka, több mint ötmillió ember. Az 1300 franciaországi imám nyolcvan százaléka külföldi, sokan nem beszélnek franciául sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.