Gordon Brown választási dilemmája

Habár Gordon Brown brit miniszterelnök hétfőn, a Labour-konferencián mondott beszédének közvetlen fogadtatása a konferencia termében inkább udvarias, semmint lelkes volt, a brit média képviselői tegnap mégis pozitívan értékelték azt. Az általános vélemény az, hogy hétfőn okos politikus okos beszédét hallották Bournemouthban. Olyan politikusét, akinek legfőbb üzenete, hogy azt a politikát akarja folytatni, amely az „Új Munkáspártot” háromszor is győzelemre juttatta. Más szóval, Brown nem azért mulasztotta el, hogy a torykat korholja, mert azok immár nem számítanak, hanem azért, mert nagyon is számít a konzervatív középosztály támogatására, amely nélkül ma nem tekinthetne vissza tízévi kormányzásra a Munkáspárt.
Ami az új választás idejét illeti, a döntés nehéz. Igaz, hogy Brown és pártja jócskán vezet a közvélemény-kutatásokban David Cameron konzervatív pártvezér, valamint a toryk előtt, de az is igaz, hogy a kormány tartozik az országnak egy népszavazással az Európai Unió új reformszerződéséről, amit Brown szeretne elkerülni. Ha a közeljövőben kiírja a parlamenti választásokat, annak a veszélynek teszi ki magát, hogy mindenki, aki népszavazást akar, az ellenzékre szavaz. Ha megtartja a népszavazást és a nép nemmel szavaz, az gyengíti a kormány tekintélyét. Ha viszont aláírja az unió reformszerződését, a választással pedig vár egy fél évig vagy tovább, akkor nincs mit követelni többé, és az egész népszavazási ügy feledésbe merül.
Gordon Brown hétfői beszéde egyébként érthetően tele volt az elmúlt tíz év kormánysikereivel, nem ígért semmi újat a Brown-kormány terveiről. Az előadásban körülbelül nyolcvan alkalommal hangzott el a brit szó, de Brown, a skót alsóházi képviselő, nem először hangoztatja saját brit identitását. Irakról és Afganisztánról azonban alig volt szó, és az EU is kimaradt, a reformszerződés ügyéről egyáltalán nem beszélt Brown. A konferenciát körülvevő, a hisztéria méreteit öltő találgatás tárgyára, hogy lesz-e ősszel vagy esetleg tavasszal új általános választás, egyetlen szó sem utalt a beszédben. Ami azonban még feltűnőbb: David Cameron neve egyszer sem hangzott el, a konzervatívok úgy kimaradtak a beszédből, mintha nem is lennének.