Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettestől úgy értesültünk, hogy további, országosan ismert személyek tanúmeghallgatására is sor kerül a következő napokban. Tegnapi sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Debreczeni Józsefnek a miniszterelnökről szóló könyvéből idézte Szigetvári Viktort, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium egykori szóvivőjét arról, hogy Gyurcsány Ferenc sportminisztersége idején az első héten szembesült az „MSZP úgynevezett ifjúságpolitikai világával, a mutyizunk a pályázatunkkal és az ifjúsági pénzekkel világgal”. Navracsics a könyvből azt is felolvasta, amit Gyurcsány ifjúsági minisztersége idejéről mondott: rendszeresen munkaértekezleteket tartott, és a döntés jogát minden fontos kérdésben fenntartotta magának, nem engedett mást dönteni. A frakcióvezető ezek alapján választ vár arra, hogy mit jelent az együttműködési formák intézményesítése, és az, hogy ezt Gyurcsány Ferenc saját politikai céljaira használta-e.
Közben tegnap a Hír Televízió bemutatott egy 2005-ben készült titkos felvételt, amelyen az uniós pályázatok lefölözésének módszerét ismerteti a volt kiskunhalasi kistérségi megbízott. Weiszenberger László arról beszél, a visszaosztott pénzből a minisztérium is részesült. Az ügy szálai Zuschlag Jánoshoz vezetnek. Weiszenberger jelenleg az MSZP kiskunhalasi önkormányzati képviselője, aki ellen már nyomoz a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Továbbiak a 3., vezércikk a 7. oldalon
A nap, amikor Európa gyengévé vált
