Öt helyszínen folytatódik az idén a rendkívüli hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kínálatot felvonultató Hangfoglalás. A zenei szemle a tavalyinál jóval nagyobb kiállítótéren és négy fővárosi klubban több tízezer zeneszerszámmal várja az érdeklődőket október 5. és 7. között. A SYMA Sport- és Rendezvényközpont A és C csarnokában a zeneeszközöket gyártó cégek mellett helyet kapnak a színházi, stúdiós kellékek forgalmazói is, így alkalmunk lesz megismerkedni nem csak Romanek Tihamér a világon egyedülálló theorbacsembalójával, de a legkülönfélébb füstgépek, lézerek és effektek működésével is. A szakma valamennyi szegmensét egyre jobban lefedő Hangfoglaláson a fogyatékkal élő gyerekek zeneterápiás foglalkozásába is bepillantást nyerhetünk.
A hangszereket neves előadók szólaltatják meg – köztük Jamie Winchester és Ferenczi György –, lesz közönségtalálkozó Nagy Feró, Bartók Eszter és a Back II Black részvételével, és Benkő László, valamint a Muzsikás tagjai a szerzői jogok védelme mellett is szót emelnek. A rendezvényhez kapcsolódóan 5-én és 6-án a West-Balkánban, a Gödör Klubban, a Kulteában és az Almássy Téri Szabadidőközpontban hallgathatjuk ismertebb és kevésbé ismert előadók koncertjeit.
Hamarosan fény derül a táncparkett titkaira
