Hegyközségek elvont pénzei

A kabinet szerdán döntött a hegyközségekről, valamint a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosításáról – mondta szombaton Etyeken a kormányszóvivő. A Fidesz szerint a magyar borászatnak ma nem azok a problémái, amelyekre a kormány most választ próbál adni.

Munkatársunktól
2007. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Bernadett kormányszóvivő szombaton hangsúlyozta: a változtatások célja, hogy költséghatékonyabban, gazdaságosabban működhessenek a hegyközségek, elősegítve azt a versenyt, amelyben a hegyközségeknek, a bortermelőknek, a magyar gazdáknak az unióban meg kell állni a helyüket.
A törvénymódosítás részleteiről elmondta: mivel az uniós csatlakozás óta szőlőt telepíteni és kivágni csak engedéllyel lehet, a kormány döntése – maximum 500 ezer forintos bírság megfizetésével – lehetőséget ad az utólagos engedélyezésre. A módosítás értelmében a jelenlegi 50 hektár helyett 500 hektár szőlőterületre lesz szükség a hegyközség alapításához, aminek következtében a jelenlegi 216-ról 179-re csökken a hegyközségek száma. A nagyobb méretű hegyközségek biztosabb pénzügyi és szakmai alapot képesek majd teremteni az uniós tagsággal egyre összetettebbé és felelősségteljesebbé váló feladatok ellátására, valamint a tagok érdekeit is jobban tudják képviselni – mondta Budai Bernadett.
A kormánydöntés értelmében módosulnak a kötelező hegyközségi tagság feltételei: ezentúl csak az 1000 négyzetméteres, illetve annál nagyobb ültetvények esetén lesz kötelező a tagság, de a magyar borok minőségének védelme érdekében ez a borvidékekre nem vonatkozik. Az 1000 négyzetméter alatti szőlőterületek tulajdonosaira ezentúl csak nyilvántartásba vételi kötelezettség hárul – mondta a kormányszóvivő. A hegyközségek költségvetését biztosabbá, megalapozottabbá teszi a járulékminimum bevezetése. Ugyancsak bevezetik a mulasztási bírságot, amely lehetővé teszi a borok forgalomba hozatalához hiányzó engedélyek – például származási bizonyítvány – bírság ellenében történő, utólagos beszerzését. A módosítások széles kört érintenek, mivel idehaza mintegy 130 ezer szőlőtermelő van.
Kiss László szerint a törvénymódosítással az eddiginél hatékonyabb szervezetet tudnak létrehozni és működtetni, s jelentősen emelkedni fog a hegyközségekben végzett munka szakmai színvonala is. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke ugyanakkor kifogásolta, hogy a hegyközségi szervezet jelenleg alulfinanszírozott: 2006-hoz viszonyítva mintegy felére csökkent a működésükhöz nyújtott állami támogatás. Ezért hangoztatta, hogy a törvénymódosítás értelmében végrehajtott átalakításhoz szükség van a kormány támogatására.
Font Sándor, a Fidesz szakpolitikusa szerint a kormány most bejelentett tervei nem jelentenek érdemi javulást a hegyközségek számára, viszont a költségvetési támogatásuk folyamatos csökkentésével tönkreteszik őket: 2004-ben 600 millió, 2005-ben 300 millió, idén pedig 135 millió volt a hegyközségek támogatása, amely információi szerint jövőre változatlan marad. A szakpolitikus hozzátette, hogy enynyi pénzből a hegyközségek nem tudják ellátni az államtól átvett, az unió által előírt fontos és felelősségteljes feladatokat, a szőlő és a bor származási bizonyítványának kiadását, amely a hitelesítéshez szükséges. A politikus úgy látja, hogy a módosításokkal nincs baj, akár hasznosak is lehetnek, de a hegyközségek legnagyobb problémáját nem oldják meg. Ez pedig a forráshiány, hiszen legalább 300-400 milliós állami támogatásra lenne szükség, mert ez alatt életképtelenek a hegyközségek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.