Hiányzó kormányzati iratok

Vannak eltérések, de sokkal több az egyezés a térség országainak állambiztonsági történeti hivatalai között, ami természetes, hiszen ugyanarra a szisztémára szerveződött az egész kommunista tábor – jelentette ki tegnap Gyarmati György történész. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Magunkkal hurcolt közelmúlt című, zártkörű konferencia tapasztalatait összegezte, amelyen a német, a cseh, a lengyel, a szlovák és a román társintézmények vezető munkatársai is részt vettek.

Gyarmati György rámutatott – s ezt a jelen lévő külföldi szakemberek megerősítették –, hogy döbbenetes a hasonlóság, esetenként az azonosság a munkadokumentáció terén. Amilyen pontokon viszont különbözőségek lelhetők fel, arra nemigen lehetünk büszkék. Mint tegnapi számunkban már hírt adtunk róla, a kommunista politikai rendőrségek állampárti irányítóinak nyilvánosságra hozatalában a térség országai előttünk járnak.
Gyarmati György történész utalt rá, hogy a levéltáruk honlapján három hónapja szereplő dokumentációval, amely a III-as főcsoportfőnökség, a titkosszolgálatok legfőbb vezetőinek listáját és életrajzait tartalmazza, némiképp még át is lépték hatáskörüket. Kiderült, főként Németországhoz és Lengyelországhoz képest igen csekély az állampolgári érdeklődés a magyar állambiztonsági levéltárban. A számok tükrében ez annyit jelent, hogy tíz év alatt mintegy húszezren fordultak információért a hivatalhoz.
Megkérdeztük, vajon nem az-e az oka a csekély számú kérelmezőnek, hogy az emberek a tapasztalatok, információk alapján kevéssé bíznak abban, hogy ha megfigyelték őket, a dokumentáció meg is található majd az intézményben. Gyarmati György elismerte, hogy a húszezer iratkérőnek csupán harminc százaléka találta meg a rá vonatkozó, illetve keresett anyagot, hisz körülbelül hatezer-háromszáz a sikeres „találatok” száma. Mint fogalmazott: ők csupán amolyan „úri szabóságként” funkcionálnak, amely hozott anyagból dolgozik, mivel csakis az állam által rájuk bízott iratokat őrizhetik s dolgozhatják fel.
Másik kérdésünkre úgy válaszolt a főigazgató, hogy a 2003. évi törvény valóban elrendelte a maradék minisztériumi, illetve titkosszolgálati iratok átadását, amelyeket viszont még nem kaptak meg. Ez azonban számításaik szerint csak tíz százalékkal fogja mennyiségileg bővíteni a dokumentációt, miután mindössze négyszáz folyóméter irattal kalkulálhatnak az eddigi háromezer-nyolcszáz mellé.
Egy másik újságírói felvetésre válaszolva Gyarmati György nem akart találgatásokba bocsátkozni azzal összefüggésben, vajon létezhetnek-e olyan „bespájzolt” iratanyagok, amelyeket időről időre meglebegtetnek a közvélemény előtt. Gyarmati György a sajtótájékoztatón leszögezte: nincs kompetenciája erre válaszolni, jóllehet ő is valószínűnek tartja, hogy vannak ilyenek. Ezekről viszont csak akkor lehetne érdemben nyilatkozni, ha a sejtés konkretizálódna.