Hitelesség és politikai alkalmasság

A sajtóban heteken át téma volt az egészségügyi tárca egyik vezetőjének patikalétesítési ügye: a kabinetfőnök befektetőtársaival közösen az egyik fővárosi üzletközpontban a tárca felügyelete alá tartozó állami hivataltól kapott vitatható engedélyt patikára. Később kiderült, hogy nem egy gyógyszertár, hanem egy legalább száz darabból álló patikalánc kiépítése a befektetőcsoport terve. Ennek a lehetőségét a gyógyszer-gazdaságossági törvény tavaly őszi elfogadása teremtette meg, amelynek egyik kidolgozója – Molnár Lajos akkori miniszter közvetlen munkatársaként – éppen a kabinetfőnök volt. A hatalommal való visszaélés és a bennfentes információ felhasználásának gyanúját erősítette, hogy a befektetőcsoport a hivatalos honlapján már korábban meghirdette mozgó gyógyszertári szolgáltatásait, mint hogy a kabinetfőnök által jóváhagyott miniszteri rendelettervezetről a minisztériumi apparátuson kívül bárkinek tudomása lett volna. A kabinetfőnök az összefüggések napvilágra kerülése után bejelentette tulajdonhányadának eladását, az ügyet pedig a média ejtette. Azonban nehogy azt higgye bárki is, hogy ezzel a sajátos jogalkotási gyakorlatnak egyszer és mindenkorra vége szakadt az Egészségügyi Minisztériumban. Történt ugyanis, hogy a már említett és Molnár Lajos által tavaly ősszel nyilvánvaló jogsértéssel elfogadtatott gyógyszer-gazdaságossági törvény felhatalmazása alapján a gyógyszertárak működési, nyilvántartási és szolgálati rendjéről új rendeletet kellett alkotni. A tárgyalások a szaktárca és a szakma között már tavaly decemberben elkezdődtek, és – talán okulva az előző hónapok botrányaiból – a szakma és a minisztériumi szakapparátus is konstruktívan állt az egyeztetéshez. Számos ponton sikerült racionális megoldást találni és több lényeges (bár nem minden) kérdésben korrigáltatni előzetesen már eldöntöttnek nyilvánított politikai döntéseket. (Jó lenne egyszer végre megtudni, hogy a mindennapi szakmai tevékenység részleteinek a szabályozása során miért a szakmának kell a már meghozott „politikai” döntést tudomásul venni vagy a fantomizált „politikai” döntéshozóval szembeni érveit minisztériumi közvetítőkön keresztül kifejteni pl. arról, hogy egy patikában hány négyzetmétert kell raktározási célra biztosítani, és a „politikai” döntés miért nem a szakma javaslatának elfogadását vagy elutasítását jelenti?) Az egyeztetéseket lezárva már úgy tűnt, a jogalkotás tavaly ősszel megtapasztalt diktátori gyakorlatát magunk mögött hagytuk, amikor egy nyári hétvégén egy kormányszóvivői sajtótájékoztatón bejelentették, hogy mozgó gyógyszertárak létesítéséről döntött a kormány. Néhány nappal később az is kiderült, hogy a döntés gyógyszer-automaták bevezetésére is vonatkozik. Tehát megint rólunk döntöttek, nélkülünk, mint ahogy 1990 előtt, és ahogy a magát liberálisként tételező Molnár Lajos 2006-os érkezése után vált gyakorlattá.
A politikai döntéshozót nem zavarta, hogy sem a mozgó gyógyszertárak létesítésének, sem a gyógyszer-automaták rendszerbe állításának szabályozására a gyógyszer-gazdaságossági törvény előírásai nem adnak lehetőséget, ennek hiányában pedig jogsértő a rendeleti szabályozás. Az sem érdekelte, hogy a nagyobbik koalíciós partner országgyűlési képviselőcsoportja mindkét kérdésben – aggályait hangoztatva – elutasító véleményt fogalmazott meg. Végül mégis egy tíz-egynéhány fős minisztériumi egyeztetésen, amelyen e sorok írója is részt vehetett, és amelyet az államtitkár vezetett, a három egészségügyi kamara vezetőinek jelenlétében az Országgyűlés egészségügyi bizottsága elnökének javaslatára olyan megállapodás született, amely szerint mindkét kérdés lekerül a napirendről.
Az ország azonban kicsi, és szinte mindenki ismer mindenkit. Így hát nem meglepő, ha e sorok írójához ezt követően is érkeztek információk arról, hogy egyes befektetőcsoportok továbbra is folytatják piaci kapcsolataik építését, és arra hivatkoznak, hogy gyógyszer-automatáik felállításához a politika a jogszabályi feltételeket a megállapodás ellenére szeptemberig úgyis megteremti (nevek, címek és telefonszámok a szerzőnél).
Igazuk lett: a napokban megjelent miniszteri rendeletből a mozgó gyógyszertárak (talán a kabinetfőnök fentebb ismertetett ügye miatt) ugyan kikerültek, a gyógyszer-automaták azonban benne maradtak. A rendeletet aláíró egészségügyi minisztert tehát nem zavarta, hogy a döntése nem jogszerű. Nem érdekelte a koalíciós társ véleménye, és nem okozott fejtörést saját minisztériumának a szakmával és az Országgyűlés szakpolitikai felső vezetésével kötött megállapodása sem: azt tette, amit a befektetők bölcs előrelátással üzletfeleiknek ígértek. A megszokott kommunikációs panelek szerint a döntés nyilván megint a közjót, a betegek érdekét, valamint az egészségügyi reform kiteljesítését célozza, és újfent az önös érdekeit védő szakma ellenében kellett meghozni.
Hogy kerek legyen a történet, a rendelet megjelenésével egy időben egy kormány közelinek tartott kereskedelmi tévé forgatócsoportja kezdte járni a gyógyszertárakat, hogy rejtett kamerával csípjen fülön néhány receptköteles gyógyszert vény nélkül kiadó, lényegében gyógyszer-automataként működő gyógyszerészt. Nem kell ahhoz üldözési mánia, hogy az akció hátterében ne egy új keletű probléma megoldásának, hanem a szakma ismételt lejáratásának, elhallgattatásának és a társadalom újabb megdolgozásának szándékát gyanítsuk.
A szakembernek óvatosnak kell lennie, ha a legfőbb ágazati vezető szakmai vagy emberi alkalmasságáról mond véleményt. Talán azért sem érdemes a véleményalkotást megkockáztatnia, mert egy ilyen pozíció betöltéséről már nem a szükséges képességek megléte, hanem a politikai alkalmasság alapján döntenek. Ennek megítélése azonban – a jelekből ítélve – a csókosoknak és a társaknak nyújtott lehetőségtől függ, mert minél gyorsabban és olcsóbban kell megteremteni piacra jutásuk lehetőségét. A szakember a tévedés és a szankcionálás kockázata nélkül csupán annyit mondhat, hogy a jelenleg regnáló miniszter ezzel a lépésével elvesztette annak esélyét, hogy a felügyelete alá rendelt gyógyszerészszakma valaha is hiteles vezetőjeként fogadja el.

A szerző gyógyszerész