Lakásprogramok finanszírozását szolgáló állami hitelszerződést írt alá tegnap Veres János pénzügyminiszter és Raphael Alomar, az Európa Tanács Fejlesztési Bank (CEB) kormányzója. A tegnap felvett hitel összege 150 millió euró, 2009-ig azonban összesen 686 millió euró kölcsönt vesz fel az állam a párizsi székhelyű pénzintézettől. A mostani hitelből finanszírozni lehet majd egyebek mellett a panelprogramot, illetve a lakások energiatakarékos korszerűsítését. A 686 millió eurós hitelből 351 millió euró kapcsolódik különböző európai uniós támogatással megvalósuló projektekhez, a fennmaradó 335 millió euró hitelből pedig önkormányzati fejlesztéseket, lakásprogramokat, illetve roma integrációs programot kíván támogatni a kormány.
A panelfelújítási pályázatokat – szemben az előző évek gyakorlatával – idén május helyett csak októberben írja ki az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM). Csider László, a tárca lakásügyi titkárságának vezetője korábbi tájékoztatása szerint a támogatási keretösszeg marad 10 milliárd forint, míg a lakásonként felvehető támogatás 500 ezer forintra nőhet az eddigi 400 ezerről. Az egyharmadnyi állami, egyharmadnyi önkormányzati és egyharmadnyi tulajdonosi hozzájárulásból összeadódó összeg így maximálisan másfél millió forint lehet. A tavaly még maximum 1,2 milliárdos forrásból a tapasztalatok szerint ugyanakkor csak keveseknek jutott pénz, önerő hiányában a rendelkezésre álló összeg töredékét tudták lehívni a pályázók, akik átlagosan 200 ezer forinthoz jutottak.
A panelprogram késésének tavaszi indoka egyébiránt az volt, hogy a tendereket át kellett írni, amellyel csak nyár utánra végzett a szaktárca. Az új követelmények szerint már csak olyan beruházást támogat az állam, amely az energiamegtakarítás mértékét meghatározó rendeletnek is megfelel.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
