Mélységesen sajnálom, hogy az egyébként kiváló szakember hírében álló Topolánszky Ákos beszállt ebbe a rágalomhadjáratba – fogalmazott a minap Szilvásy György titokminiszter az Indexnek, arra reagálva, hogy a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatóhelyettese a sajtónak az egykori ifjúsági minisztériumon belüli informális hierarchiáról, a „visszautasíthatatlan” követelésekről beszélt. Lapunknak nyilatkozva Topolánszky Ákos Szilvásy sommás mondatát egy politikus politikai kijelentéseként értékelte. A köztisztviselő a Magyar Nemzetnek még azt mondta: erre az egész ügyre nem politikai, hanem szakmai-közigazgatási kérdésként tekint.
Jánosi György MSZP-s országgyűlési képviselőt, a Medgyessy-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminiszterét is meghallgatta már tanúként a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügyben, mégpedig csütörtökön. Jánosi ezt maga is megerősítette az MTI-nek, mondván: túl van tanúkénti meghallgatásán, de erről további részleteket nem akar közölni. Jánosi 2002. május 27-től 2003. május 19-ig volt a tárca vezetője. Ismeretes, Gyurcsány Ferencet kedden, Szilvásy Györgyöt pénteken hallgatta meg tanúként a Zuschlag-ügyben a főügyészség a pályázati rendszer működéséről, a pályázatok elbírálásának valóságos menetéről.
Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes lapunknak megerősítette: további kihallgatások várhatók az ügyben, az érintettek között lesznek még prominens és kevésbé ismert személyek is, majd felvetésünkre elárulta: a bűncselekményekből kiindulván a 2002 és 2006 közötti időszakot vizsgálják. A nyomozás várhatóan november 17-ig tart.
A Fidesz eközben azt kéri Gyurcsánytól és Szilvásytól, hogy hozzák nyilvánosságra a Zuschlag-ügyben tett ügyészségi tanúvallomásukat. – Sem Gyurcsány, az egykori ifjúsági és sportminisztérium vezetője, sem Szilvásy, a tárca volt közigazgatási államtitkára nem tisztázta magát a vádak alól a közvélemény előtt. Továbbra sem tudni, hogyan működhetett a tudtuk nélkül egy ilyen üzemszerű pénzlenyúlási rendszer, amikor a minisztérium két volt helyettes államtitkára egybehangzóan arról beszél, hogy pályázatokban politikai döntések születtek – hangsúlyozta Répássy Róbert (Fidesz). Szerinte a pályázati pénzek odaítéléséről szóló határozatokat aláíró Gyurcsánynak és Szilvásynak nemcsak formai, hanem politikai és jogi felelőssége is van abban, hogy a közpénzek jó helyre menjenek, és azokat megfelelően használják fel. Daróczi Dávid kormányszóvivő erre úgy reagált: ha az ügyészség a nyilvánosság előtt kijelenti, hogy a tanúvallomások tartalmának nyilvánosságra hozása nem veszélyezteti a nyomozás menetét, akkor a miniszterelnök ezt kész megtenni. Hozzáfűzte azonban: nem véletlen, hogy az ügyészségi szakaszban a tanúvallomásokat nem szokták nyilvánosságra hozni, hiszen az a cél, hogy a többiek, köztük a gyanúsítottak, ne ismerjék azok tartalmát. Daróczi szerint a kormány álláspontja egyértelmű: segíteni kell az ügyészség munkáját, és nem akadályozni, ez az, amit a Fidesz kérése kapcsán meg kell fontolni.
A megyei főügyészhelyettes kijelentette: a tanú nyilvánosságra hozhatja vallomását, ebbe a főügyészségnek nincs beleszólási lehetősége. Szabó Ferenc tudatta azonban, hogy adott esetben ez sértheti a nyomozás érdekeit. Azt nem árulta el viszont, hogy a konkrét nyomozás érdekeit sértheti-e, ha Gyurcsány és Szilvásy így jár el. A főügyészhelyettes nem erősítette meg azt sem, hogy a két politikus kikérte-e már saját vallomását, mondván, erről nem adhat tájékoztatást.
– Magyarországon ma a cinizmus és a hit küzd egymással – fakadt ki Bajnai Gordon szocialista önkormányzati és területfejlesztési miniszter szombaton Kiskunfélegyházán. Mint fogalmazott, néha igazságtalanságok, csalárdságok történnek. Éppen innen, a szomszédból indult ki valami az elmúlt napokban, ami ellen küzdenünk kell – mondta. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy az uniós fejlesztési pénz önmagában semmit nem ér, „ha nincs bennünk hit, hogy jobbá tudunk válni, hogy mi magunk az eddiginél tisztességesebben tudunk viselkedni, vagy aki nem viselkedik így, azt ki tudjuk dobni magunk közül”.
Hűtlen kezelés és üzérkedés gyanúja. Futó Barnabás és Tuza Péter ügyvéd szerint megalapozott lehet a befolyással üzérkedés bűncselekményének gyanúja a Hír Televízióban nyilvánosságra hozott rejtett kamerás felvétel alapján, amelyben az uniós pénzek lefölözésének módszeréről értekezik Weiszenberger László (MSZP) volt kiskunhalasi kistérségi megbízott. (A jogi szakértők álláspontját igazolja, hogy az ügyben befolyással üzérkedés gyanújával immár az ügyészség is nyomozást indított.) Futó Barnabás ügyvéd lapunknak azt is elmondta: a Topolánszky Ákos volt sportminisztériumi helyettes közigazgatási államtitkár által a hvg.hu-nak adott interjú alapján felvetődhet az állami vagyon hűtlen kezelésének a gyanúja is, hiszen a volt vezető beszámolójából az derült ki, hogy olyan pályázatokért fizettek ki közpénzeket, amelyek nem feleltek meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. (P. T.)
Csak Orbán Viktor mondja ki az igazságot
