Szellemi muníciót várunk a chartától, hiszen válsághelyzetben mindig az értelmiség prominenseihez fordulunk – köszöntötte tegnap Kaposváron, a városházán a Márciusi Charta alapítóit Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Ezután Csoóri Sándor, a charta alapítója közölte gondolatát: ne haragudjanak, örültem, hogy a nemzeti oldal kétszer elveszítette a választásokat, mert nem jó az országnak, hogy egyszer a jobb-, máskor a baloldal győz. Ugyanis összezavarodik az ember gondolkodása és „széthullik a nép”. De lehet, hogy az elmúlt két választás után megjön az emberek esze, és olyan helyzetbe kerülünk, amely méltó önmagunkhoz – fogalmazott. Járai Zsigmond, az Orbán-kormány pénzügyminisztere a városházán tartott disputa szünetében lapunknak azt mondta: amit meg kellene csinálni, például az adórendszer-átalakítást, ahhoz nem mer a kormány hozzányúlni, amit viszont csinál, azt szakértelem híján és a tehetségtelenség miatt rosszul teszi. A charta alapítói közül Balás Csaba orvos, Ozsváth Ferenc nyugalmazott főiskolai tanár, Gábor S. Pál pszichiáter és Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke fejtette ki a „hazugság árával” kapcsolatos gondolatait.
Járai: Tehetségtelen a kormányzat
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!