(jó-e a pótcselekvés…)

Kristóf Attila
2007. 10. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Én nem tudom, hogy a Fidesz elhatárolódásával és az esemény politikai hatásának, esetleges következményeinek és hátterének magyarázgatásával minden kötelezettségének eleget tett-e a Magyar Gárdával kapcsolatban. Az, hogy a Fidesznek és szövetségeseinek semmi közük sincs eme szervezet létrejöttéhez, gyakorlati értelemben igaz, másrészt aligha.
Hogy ne legyen huzamos félreértés, e megállapításomat rögvest indokolom. A Gyurcsány bukására várók, az elszomorítottak és megnyomorítottak, akiknek szavazatain múlik a konzervatív pártszövetség eljövendő választási győzelme, jelenleg úgy érzik, hogy Orbánék sündisznóállásba vonultak, cselekvésképtelenek, kifogytak az ötletekből, önmagukat ismétlik, s nem tudnak mit kezdeni a kormányfő eszement dinamizmusával. Több jobboldali, „nemzeti érzelmű” embert megkérdeztem a közelmúltban, mi a véleményük a Magyar Gárdáról. Mindahányan azt mondták: végre valaki tesz valamit, bátran kiáll az igazság és a magyarság mellett, s erősíti a reményt, hogy Gyurcsány rövid időn belül távozni kényszerül a hatalomból. Ez a tévhit bizonyos körökben általános volt, bár a Fidesz határozott megnyilvánulásai megértették az emberekkel, hogy az ilyen jellegű „cselekvés” nemcsak felesleges, de káros is lehet. A jelmez, amelyben a gárdisták színre léptek, magyaros reminiszcenciákat ébreszt, a fekete nadrág és a bakancs pedig úgymond elszántságot sugároz. A Fidesz viszont kevésbé sugároz. Ironizálni lehet eme dolgok felett, a tény azonban tény marad: sok valóban kétségbeesett szavazópolgár véli úgy, hogy a Fidesz nem képviseli megfelelően az érdekeiket. Azt hiszik tehát, hogy a Magyar Gárda-szerű dolgok jelentik az utolsó szalmaszálat, amibe bele lehet kapaszkodni. És nem érzik, hogy így elsikkad a lényeg, értelmüket veszítik a tények, s ismét háttérbe szorulnak a valóságos és törvényes lehetőségek, amelyekkel sürgethetnék a szocialista kormány bukását.
A Fidesz ellustulásának köze volt a Magyar Gárda-féleségek létrejöttéhez, de ennek a félreterelő kurucos hadműveletnek nemcsak ők, hanem az egész, ha nem is konzervatív gondolkodású, de jelenleg kormányellenes érzelmű tömeg issza meg a levét. Nem csupán elégedetlen, hanem valóban kilátástalan helyzetben lévő emberek százezreiről van szó, akik alapvetően tájékoztatásra várnak valamely cselekvési program létrejöttére és kinyilvánítására, ami nemcsak a gyűlöletet tartja ébren, hanem a reményt is.
A Fidesz ennek a kötelezettségének nem teljesen tett eleget. Képtelen rá, vagy agyafúrtabb stratégiai elképzelései vannak? A Gyurcsány elleni attakok immár pótcselekvésnek tűnnek, s leperegnek a Gyurcsány-féle diabolikus, cinikus politikai és kommunikációs tehetségről. S lám, a jobbszél néhány prominense létrehozott egy minden teszetoszaságot, hiábavaló érvelést, trükköt felülmúló gigantikus pótcselekvést, amely a gárdaszerűségekben ölthet testet, s a lehető legnagyobb hasznot hajtja a szocialistáknak. Ezt az esetlenséget és eszetlenséget csak valódi, átgondolt, széles szellemi kör által létrehozott programmal lehetne háttérbe szorítani, végleg visszaterelni a szót, a figyelmet és a tetteket az ország sorsát érintő kérdésekre, s ezekre immár szükséges volna megoldást kínálni. Elhatárolódni tehát nem elég, mást, valóban jobbat kell felmutatni az elvetendő helyett.
Létezik megújulási program? Ki vele. Dolgoznak rajta? Halljuk, kik és mi módon. Különben újra triumfál a Gyurcsány-féle mellébeszélés, s a fasizmus kísértetét vezeti kézen fogva a kommunizmus leleményes kísértete. Hogy bármely gárda pótolhatja-e az észt, a politikai judíciumot, az összefogást, a szolidaritást, a munkát és a becsületet, én nem tudom…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.