Először valamikor a kilencvenes évek közepén zendítettek rá a fiúk, tizenéves fejjel, s úgy látszik, az akkori lelkesedés töretlen: egyre nívósabb szakmai elismerésekkel párosul évről évre. Az akkor még Rocket Baby Dolls néven jelentkező angol trió (Matthew Bellamy gitár, ének, Chris Wolstenholme baszszus, Dominic Howard dob) eleinte helyi viszonylatban vált híressé. Akkor még sokkal inkább kinézetük, lázongó stílusuk miatt, de a kezdetleges „itt-ott zenélés” meghozta gyümölcsét. Miután szerződést ajánlottak nekik, a zenekar pályája merdeken ívelt felfelé. Egy okos névváltoztatás után már Muse-ként jelent meg kilenc éve első, magukról elnevezett kislemezük. Az ezt követő Muscle Museum névre keresztelt maxi hozta el a szakmai áttörést. 1999-ben jelent meg első igazi, debütáló albumuk (Showbiz), amelynek köszönhetően már olyan zenekarok elé küzdötték be magukat, mint a Red Hot Chilli Peppers, vagy a Foo Fighters. A legutóbbi (Black Holes and Revelations), illetve az azt megelőző (Absolution) albumban jobbnál jobb számok követik egymást, szinte megállás nélkül, nem véletlen tehát, hogy egyre mohóbban zsebelik be a rangos díjakat. Aligha van annál nagyobb elismerés, mint amikor a kíváncsi hallgató pár taktus után felismer egy új számot, s azt mondja: igen, ez az. A Muse ilyen.
Gyávának és gerinctelennek tartja a székelyeket a Magyar Hang lapigazgatója + videó
