Karcsi a diliházban

2007. 10. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lipótmezőn töltötte a hét végét Kabai Károly szocialista vállalkozó, akit már jó ideje keresett a hatóság. A Hír TV munkatársai bukkantak rá a settenkedő latorra, interjút is akartak kérni tőle, de ő mogorván elhajtotta őket. (Érdekes, hogy miközben a rendőrségnek kellett volna elfogni, a tévések telefonértesítésére fülük botját sem mozdították.)
Rövid portré Kabai Károlyról. Karcsi nyírbogáti vállalkozóként lett közismert, Veres János jelenlegi pénzügyminiszter partnereként dolgozott egykor, későbbi munkássága érdemeként jogerősen három és fél év letöltendő börtönre ítélték, amit egyszer a betegségére való tekintettel három hónapra halasztottak, ám a következő időpontban sem jelent meg a sitten. Inkább bement a diliházba, ott találtak rá a Hír TV munkatársai.
Nekem leginkább a máskor oly aktív rendőrség hozzáállása szúrt szemet – ők ugyanazok, akik agyba-főbe vernek békés tüntetőket, levízágyúzzák, agyonkardlapozzák, lovakkal vágtáznak át rajtuk – most várakoztatják a Hír TV stábját kamerástul, mikrofonostul a sötét éjszakában. Erre mondjon valamit az a Liszt Ferenc-kinézetű miniszter… Kíváncsi leszek még a komálós Veres János pénzügyminiszter oltalmazó szavaira, mit tud Kabai Károly javára felvonultatni. (Szerintem egy húron pendülnek.)
A cselédsajtó természetesen kevés sort szentelt a történteknek, ez ott nem téma. Kíváncsi leszek, hogyan végződik a történet.
Aggódom, nem esik-e valami bajuk a Hír TV munkatársainak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.