Zuschlag János több tíz millió forintos kártalanításért folyamodott, miután a Terror Háza előtt elhíresült antiszemita ízű poénkodásáért 2004-ben az MSZP vezetése lemondatta az országgyűlési képviselőségről. Erről a HVG ír, amely cikkében felidézi, arra többen emlékeznek a pártvezetésből, hogy a kiskunhalasi politikus ígéretet kapott: a csendes háttérbe vonulás fejében az MSZP támogatja megyei karrierjét. 2005 elején a Magyar Nemzet megírta: Zuschlag János volt MSZP-s képviselő az Indiai-óceán szigetvilágán piheni ki az utóbbi hónapokban végzett áldásos munkáját. Megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy az akkor magánokirat-hamisítás bűncselekményével meggyanúsított szocialista politikus barátnőjével együtt felszállt egy Zanzibárba tartó repülőgépre, majd csaknem egy hétig nyaralt. Zuschlag lapunknak a felszállás előtti pillanatokban elismerte, hogy nyaralni megy, de hogy hová, azt magánügyre hivatkozva nem árulta el. Azt azért hozzátette: a következő héten hazajön. Emlékezetes, az MSZP-s politikus azért mondott le országgyűlési képviselői posztjáról, mert 2004 októberében a Hír TV kamerája előtt tréfát űzött a holokauszt áldozatainak tragédiájából.
Orbán Viktor: Nem vagyunk cukorból! + videó
