Elsősorban politikai szempontok határozták meg az eddigi magyarországi privatizációs folyamatot – jelentette ki tegnap Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Hangsúlyozta: az állami vagyon hasznosítása ma sem szakmai, hanem politikai kérdés, olyannyira, hogy ez a szakmaiság kárára válik. A privatizációból befolyt összegek, ha időlegesen is, de lehetőséget adtak a közszolgáltatások reformjának késleltetésére. Az ÁSZ elnöke példaként a Budapest Airport magánosítását is említette, amely a 2005-ös költségvetés helyzetén javított, ám azt is lehetővé tette, hogy elhalasszák az egészségügy alakítását. – Annyiban új helyzet állt elő, hogy „nincs mit megenni”, tehát az állami vagyonkezelés e „kiegészítő funkcióját” már nem lehet tovább alkalmazni – hangsúlyozta Kovács. Rámutatott arra is, hogy hazánkban jelenleg nincs privatizációs kényszer, így az állami vagyon hasznosítását ezentúl szakmai alapokon, a társadalmi összefüggéseket figyelembe véve lehetne folytatni.
Nagy változás jön a hatos lottón
