Jogerősen három év és tíz hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta emberölés kísérlete miatt a Mortimer néven ismert fiatalkorú Gy. Mihályt tegnap a Fővárosi Ítélőtábla – adta hírül a távirati iroda. Mint emlékezetes, a fiú 2005 májusában karddal leszúrt egy tizenöt éves fiatalt a 21-es buszon. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, ám maradandó sérüléseket szenvedett: lépét el kellett távolítani.
Az eset azért kapott nagy nyilvánosságot, mert az életveszélyes bántalmazás áldozata roma származású fiatal volt, ezért rasszizmus és fasizmus elleni tüntetést tartottak a Moszkva téren. „Egy fiút leszúrtak a fasiszták, ezért kijöttünk az utcára” – mondta akkor Tamás Gáspár Miklós. Kijelentése előítéleten alapult, hiszen később kiderült: a tettes, a most elítélt Mortimer szintén roma. „Legyen békés ez a tüntetés a tett helyszínétől a kórházig” – hangsúlyozta az áldozat édesanyja, ennek ellenére az eseményen bántalmazták Polgár Tamást, ismertebb nevén Tomcatet.
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a védői fellebbezést, és jogerőre emelte a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét. Ugyanakkor Mortimer bátyja esetében, aki első fokon emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás miatt felfüggesztett szabadságvesztést kapott, az ítélőtábla pénzbüntetésre enyhítette a szankciót.
Orbán Viktor: Én a lázadókkal vagyok!
